
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban letartóztattak egy floridai párt az Egyesült Államokban, miután 5 gyermekükre gyomorforgató körülmények között találtak rá egy lakásban, villany és élelem nélkül – számolt be a borzalmas esetről csütörtökön a Crime Online. A 40 éves Sanel Canovicot és a 33 éves Azra Nikocevicet gyermekelhanyagolással vádolják, akik hónap végén állnap bíróság elé.
Információk szerint a hatóságokat kedden hívta ki egy szemtanú, mivel látta, amint egy 6 éves gyerek egyedül sétál át egy forgalmas úton. A kiérkező rendőrök megtalálták a kisfiút, aki elvezett őket a lakáshoz, ahol élt.
A pár legidősebb gyereke, egy 12 éves lány nyitott ajtót a járőröknek, mint kiderült, az otthonban még 3 másik gyermek lakott.
Fotó: Miami-Dade Büntetés-végrehajtási és Rehabilitációs Osztály
A rendőrök körülnéztek, ekkor azonban szörnyű felfedezést tettek, ugyanis a házban nem működött a WC, valamint már közel két hónapja nem volt áram. A gyerekek emellett azt is elárulták, hogy hétfő este óta nem ettek, ezért bevitték őket a rendőrőrsre, ahol élelmet adtak nekik, szüleiket közben pedig nagy erőkkel keresték.
Végül megtalálták Nikocevicet, aki elmondta a rendőröknek, hogy elmaradtak a számlákkal, ezért 6 hete kikapcsolták náluk az áramot. Cabovic később megjelent a rendőrségen, de nem tett vallomást és ügyvédet kért.
A szülőket időközben őrizetbe vették, Nikocevicet azonban szabadlábra helyezték, a párnak a hónap végén kell bíróság elé állnia. A gyermekekről nincsen további információ.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott