
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A Tien családnevű kínai férfi, aki szállításért volt felelős az ország legnagyobb vízerőművének építkezésén, a tanúk szerint munkahelyén keveredett összeütközésbe pakisztáni kollégáival.
Két sofőrnek tett szemrehányást, amiért szerinte azok túl sok időt töltenek imádkozással. A vitába bekapcsolódó helyi kollégák szerint mindeközben megsértette a prófétát.
Az Afganisztánnal határos tartományban folyó projekten dolgozók és a környéken lakók közül ezután Tien letartóztatását követelve több százan vonultak a közeli autópályára, amit el is torlaszoltak.
A rendőrség gyorsan "kimenekítette és őrizetbe vette" a gyanúsítottat - áll a rendőrségi nyilatkozatban. A rendőri beavatkozását követően a munka és a forgalom is helyreállt.
A helyi közösségi médiában ugyanakkor videófelvételek jelentek meg arról, hogy a környékbeli lakótelepen, ahol az építkezésen dolgozó kínaiak szálláshelye is van, mérges tüntetők egy csoportja skandálja, hogy "Isten hatalmas", miközben a biztonságiak a levegőbe leadott lövésekkel igyekeznek a tömeget feloszlatni.
A kínai külképviselet, illetve külügyminisztérium egylőre nem nyilatkozott az ügyben.
A szóban forgó vízerőmű építkezéseit 2021 júliusában felfüggesztették néhány hónapra, mert a munkálatok közelében egy kínai és pakisztáni munkásokat szállító busz ellen öngyilkos merényletet hajtottak végre.
Akkor 9 kínai és 4 pakisztáni állampolgár meghalt. A munkákat tavaly kezdték újra, miután megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
Pakisztánban nem ritkák az istenkáromlás miatti tömeges fellépések, sőt lincselések, de külföldiekkel szemben ritkák.
Forrás: MTI

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja