Ismét súlyos balesetet okozott a homokvihar, egymásba rohant több mint egy tucat autó

A láncbalesetet most sem lehetett elkerülni. 

Újabb súlyos balesetet okozott a homokvihar, ezúttal a szerbiai Topolya és Szabadka között – számolt be a Délhír.info.

Az erős széllökések kedden délután 3 óra körül kavarták fel a port a délvidéki útszakaszon, ami miatt drasztikusan csökkent a látótávolság.


Helyi sajtóértesülések szerint 13 autó és egy kamion ütközött össze a rossz látási viszonyok miatt. A baleset résztvevői közük 11 ember sérült meg, a csodával határos módon senki sem súlyosan.


Hasonló tömegszerencsétlenség történt hetekkel ezelőtt az M1-es autópályán, Herceghalom térségében is. A hazánkban eddig példátlan méretű balesetben közel 50 autó volt érintett, és halálos áldozatot is követelt a porvihar miatt kialakult ütközéssorozat.

2023. március 29. 13:00
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Eltapsolta összes hitelét a kocsma pénzeszsákja, majd lóvá tette a rendőröket
A rejtélyes rablót a nyomozók nem találták.
Dömötör Csaba: Ez a brüsszeli politika legrosszabb arca
Az államtitkár elmondta, Magyarországot sok milliárdos büntetéssel sújtaná Brüsszel, ha nem fogadunk be menekülteket...
A tökéletes külső titka
Még a legszebb és legcsinosabb nőknek is készülniük kell a nyárra, azaz folyamatos energiabefektetés nélkül ők sem l...
Tények teljes adás, 2023. június 9., péntek
ÁLDOZATOK - Ketten meghaltak Gyöngyöstarjánban, miután elsodorta őket a patak megáradt vize. Hidakat és kerítéseket ...
Soha nem fogom abbahagyni!
81 éves, de nem áll meg, egy igazi örökmozgó a keszthelyi Bagyó Árpád, azaz Árpi bácsi. Megállás nélkül fúr, farag, ...
Egyre több a halott, temetőket mosott ki az árvíz Nova Kahovkánál, folytatódik Herszon támadása
Itt egy tok, amivel ipari környezetben sem vérzik el az iPad
Egykor csodacsapatok voltak, ma már csak focigyilkosok
Meghalt egy motoros az éjjel Szegeden
Az akciósan tízmillió forintos Suzuki Swift balladája