Ismét rossz útra tért Joe Biden, zavarodottan bolyongott

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke megint nem volt a helyzet magaslatán. 

A 80 éves Joe Bidennel nem először fordult elő, hogy nagyközönség előtt zavartan viselkedett, előfordult, amikor a levegőben akart kezet rázni egy nemlétező személlyel, de olyan esetről is készültek már felvételek, amikor hatalmasat esett biciklijével, vagy éppen repülőgépe lépcsőjén botorkált nem éppen elnökhöz méltó módon.

Biden kedden az észak-karolinai Durhambe utazott üzemlátogatásra, de itt ismét meggyűlt a baja a tájékozódással. Már megérkezésekor megkezdődtek a problémák, egyik kisérőjének mikrofonja bekapcsolva maradt, így tökéletesen hallani, amint olyan egyértelmű utasításokat ad az elnöknek, mint: 

Igen, uram, lefelé a rámpán (…) a bal oldali kék lesz az ön jele.

Ezt követően Biden azonban rövid időre egyedül maradt, majd láthatóan ismét elveszett kóborlásba kezdett, míg valaki segítségére nem sietett. 


A címlapfotó illusztráció: Joe Biden hivatalos Facebook-oldala

2023. március 29. 09:45
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...