Ismert baloldaliak bukkannak fel Magyar Péter egyesülete körül

Ismert baloldaliak bukkannak fel Magyar Péter egyesülete körül

Magyar Péter szombaton meghirdetett egyesületét már jóval a kegyelmi botrányt megelőzően bejegyezték, méghozzá a kormánybuktatás céljával – írja a Tűzfalcsoport beszámolója alapján a Magyar Nemzet. Mint az ismeretes, Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy átvette az alapítóktól a Legyél a változás! Egyesületet. A szervezetet tavaly júliusban jegyezte be a bíróság.

Az egyesület így fogalmazta meg a sorosista szervezetek eszmeiségére emlékeztető célját: „Pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.”

Fotó: Tűzfalcsoport

Református szövetséges az élen

Magyar Péter egyesületének elnöke Tarr Zoltán József, aki korábban a református egyház zsinati tanácsosa volt, egészen 2015-ig. Ő is felszólalt a Kossuth téri tüntetésen, élesen bírálta a kormányt és Balog Zoltán református püspököt.

Nemrég a Szemlélek blognak arról beszélt, hogy mindent elkövetett, hogy a református egyházban még nagyobbra duzzasszák a kegyelmi botrányt.

"Először a református közösségen belül tettem lépéseket. Megkerestem különböző hivatalos, döntéshozó testületeket, szervezeteket, írtam a zsinat jogtanácsosának és a négy egyházkerület főgondnokának is, hogy felelősségükben eljárva foglaljanak állást ebben a széles nyilvánosságot kapott és rendkívüli következményekkel járó, az egyház püspökének közbenjárásával előállt helyzetben. Kértem őket, hogy felelős döntéssel és eljárással járuljanak hozzá a kialakult helyzet megoldásához" – mondta Tarr Zoltán az interjúban.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Tarr Zoltánt a református egyházban sikkasztás vádjával illették 2013-ban, 2015-ben pedig távozott.

Fotó: Tűzfalcsoport

NoÁr is feltűnik

A Tűzfalcsoport azt is megnézte, hová jegyezték be a Legyél a Változás egyesületet, és kinek a tulajdona az ingatlan. A II. kerületi Kelemen László utcai lakás a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft.-é. A cég egy vállalkozó házaspár, B. Barnabás és B. S. Csilla tulajdona. Ezek a nevek első hallásra nem sokat mondanak, de ha jobban utánanézünk, B. Barnabás érintett a Dadu Art Kft.-ben is. Ennek az előadó-művészettel foglalkozó cégnek a tulajdonosa pedig Duda Éva koreográfus, Molnár Áron NoÁR házastársa – jegyezte meg a blog.

Magyar Péter mozgalma már a kezdetektől NoÁR-ékhoz és az amerikai baloldalhoz lehetett bekötve, legalábbis a cikk szerint erre utal, hogy az egyesület honlapján az amerikai baloldal által pénzelt Tanítanék Mozgalom és NoÁR közös jelképét, valamint egy tanártüntetés pillanatfelvételét láthatjuk. A Tanítanék mögött álló Humán Platform Egyesületet csak 2022-ben 54,5 millió forintnyi külföldi pénzből támogatta a Democracy and Pluralism nevű szervezet, amely a Gulyás Márton-féle Partizán alapítványát is tízmilliókkal segítette.

Fotó: Tűzfalcsoport

Címlapfotó: MTI/Lakatos Péter

2024. április 07. 12:53
Rémisztő hajóbaleset történt a Monacói Nagydíjra érkező jachtok között, videó készült az ütközésről
Kis híján tragédiába torkollott.
Négy hónap után ismét rakétatámadás érte Tel-Avivot
A támadásban senki nem halt meg, a helyi mentőszolgálat néhány sérültről számolt be.
Újabb turbulencia-baleset történt, tucatnyian megsérültek a Qatar Airways járatán
Csupán néhány nappal a Singapore Airlines halálos balesete után.
Tetőtéri lakásból zuhant ki egy kisgyerek, nem élte túl
A helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni a kicsi életét.
125 millió forintos kárt okozott egy macska
Egy macska áraszthatta el vízzel a hollandiai Dokkum tanácsházát 325 ezer euró (125 millió forint) kárt okozva - köz...
Diéta? Csak azt ne!
Nehezen veszi rá magát a diétára, imádja a hurkát, a kolbászt, szalonnát, és ezek persze omlós fehér kenyérrel a leg...
Átmenetileg kevesebb zivatar
Időjárás-jelentés, 2024. május 26., vasárnap
Összebújva, esküvős fotókkal jelentette be Kucsera Gábor: Újra egy családot alkotnak
„A családom” – írta bejegyzésében az Európa-bajnok kajakozó.
Átadták az év menedzsere díjat
A legveszteségesebb évben lett egy nemzetközi pénzintézet magyarországi vezetője, mostanra rekord nyereséget ért el ...
Június 9-én a békéről döntünk
Egyre véresebb harcok dúlnak Ukrajnában, az orosz csapatok már északon is támadják az ukránokat. A nyugat viszont a ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.