
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Egy hete bombázzák az oroszok Harkivot, ám a támadók még így sem tudták bevenni a kelet-ukrajnai várost. Az utóbbi napokban legalább 30 civil vesztette életét a városban, és több mint 110-en megsérültek.
Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban két rakéta csapódott be egy közigazgatási épületbe, és a jelentések szerint egy katedrális is megrongálódott. A The Kyiv Independent szerint legalább három iskola robbant fel a támadások következtében.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban