
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Vérlázító baleset történt februárban Új-Mexikó államának legnagyobb városában, Albuquerqueben, ugyanis iskolabusznak csapódott egy Ford Mustang versenyzés közben. A rendőrség csak a napokban hozta nyilvánosságra a belső kamerás felvételt a balesetről - számolt be róla a New York Post.
A buszon 23 gyerek utazott, akik láthatóan nyugodtan beszélgettek, ekkor még azonban nem tudták, hogy milyen szörnyűség vár rájuk.
A videóban ezt követően az elsöprő erejű ütközés látható, és a sikítozva levegőbe repülő gyerekek. A busz végül az oldalára borulva állt meg.
A rendőrség közleményéből kiderült, hogy legalább ketten súlyosan megsérültek a balesetben, ők többszörös csonttöréseket szenvedtek.
A sofőr ugyan azt állította, hogy 130 kilométeres sebességgel haladt, ám a szemtanúk szerint legalább 180-nal mehetett, míg a busz csupán döcögött a maga 15 kilométeres sebességével. Továbbá megjegyezték, hogy a Ford Mustang vezetője egy másik autóssal versenyzett, amikor nekicsapódott az iskolabusznak.
A sofőr is megsérült a balesetben, a hónap elején tartott tárgyaláson ugyanis tolószékben jelent meg.
Az egyik gyermek nagypapája a KOB-TV-nek elmondta, hogy szerinte ez egy örök sebet fog ejteni a gyermekeken, akik ezentúl csak félelemmel tudnak használni bármilyen közlekedési eszközt.
Az ügyben várhatóan csak később lesz ítélethozatal.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott