
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Csupán néhány kilométerre a szerda esti Magyarország-Németország Európa-bajnoki mérkőzés stuttgarti stadionjától fogta el a rendőrség azt az iraki férfit, akiről a hatóság előzetes információi szerint kiderült, az ISIS nevű terrorszervezet egyik alvóügynöke lehet – számolt be az esetről csütörtökön a Metro. A portál szerint a Mahmoud A. nevű férfi 2022 októbere óta tartózkodott Németországban, de úgy vélik, már 2016 óta áll kapcsolatban a rettegett szervezettel.
Nancy Faeser belügyminiszter méltatta a hatóságokat a veszélyhelyzet elleni gyors fellépésért és azt mondta, a letartóztatás Németország elkötelezettségét mutatja a terrorfenyegetések visszaszorítása iránt, valamint kijelentette: „Rendőreink rendkívül éberek, minden bejelentésnek eleget tesznek, és keményen fellépnek országunk védelme érdekében.”
A BfV német hírszerző ügynökség vezetője, Thomas Haldenwang hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy az Euro 2024 alatt Németország a szélsőséges csoportok elsődleges célpontjává vált, hozzátéve, azok a radikalizálódott magányos farkasok is aggodalomra adnak okot, akiknek egyébként nincsen szoros kapcsolata terrorszervezettekkel.
A címlapfotó illusztráció: Facebook/Polizei Saarland

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés