
Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó
Az iráni igazságszolgáltatás 74 korbácsütésre ítélte Roja Hesmati kurd aktivistát. Az érintett a büntetés végrehajtásáról Facebook-bejegyzésben számolt be.
A büntetést a törvénynek megfelelően hajtották végre - írta a Mizan Online, az igazságügyi hatóság honlapja.
Az irániak a közösségi médiában nagyfokú felháborodással reagáltak a történtekre - írta a dpa német hírügynökség.
Hesmatit áprilisban vették őrizetbe, miután közzétett egy fotót magáról, amelyen nem viseli a nők számára kötelező fejkendőt - jelentette a Sarg című iráni napilap.
A nő ezt követően számos jogi váddal szembesült. Sikeresen fellebbezett a több mint 13 éves börtönbüntetés ellen - mondta az újságnak ügyvédje, Masziar Tatati. Az erkölcsi vétségek miatt kiszabott korbácsütés azonban érvényben maradt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Hesmati októberben számolt be az ítéletről Facebook-oldalán, amely már nem nyilvános. Január 3-án Hesmati azt írta, hogy egy idézést követően ügyvédjével együtt megjelent a hatóságok előtt. Azt a helyet, ahol megkorbácsolták, "középkori kínzókamraként" jellemezte.
Több mint egy évvel ezelőtt, 2022 szeptember 16-án a hatóságok a kendőviselési szabályok megsértése címén őrizetbe vették a kurd származású Mahsza Aminit, aki az őrizetben meghalt, miután szemtanúk szerint - súlyosan bántalmazták.
Halála évtizedek óta a legsúlyosabb tiltakozásokat váltotta ki a közel-keleti országban. A hatóságok erőszakkal fojtották el a megmozdulásokat. Azóta egyre több iráni nő tiltakozik a fejkendőviselési kötelezettség ellen.
Forrás: MTI

Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó