
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ha a hadsereg üldözőbe akarna minket venni, jöjjön Dekai városába, ott vagyunk
- jelentette ki közleményben Sebby Sambom, a lázadók szóvivője Pápua Yakuhimo körzetére célozva, ahol az atrocitásokat elkövették.
Frega Wenas, az indonéziai védelmi tárca szóvivője a sajtónak azt mondta, a tartomány elszakadásáért küzdő fegyveresek 11 illegális bányászt öltek meg a térségben, ám aláhúzta, hogy az áldozatok nem voltak a hadsereg tagjai, propagandának nevezve a lázadók ezzel kapcsolatos állítását. Figyelmeztetett továbbá , hogy a héten fellángolt erőszakhullám az utóbbi évek legsúlyosabbja.
A helyi rendőrség közleményben tudatta, hogy a régióban a szeparatisták két embert túszul ejtettek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Pápua és Nyugat-Pápua indonéz tartomány az ásványkincsekben gazdag Új-Guinea sziget nyugati felén terül el. A terület korábban holland gyarmat volt, és 1969-ben került indonéz
fennhatóság alá egy széles körben bírált ENSZ-referendum nyomán. Az új-guineai őslakos pápuák közül sokan követelik az Indonézia által bekebelezett területek függetlenné válását.
A pápuai szeparatisták az utóbbi években korszerűbb és hatékonyabb fegyverekhez jutottak, amelyeket részben a feketepiacon vásároltak, részben pedig a katonai bázisok elleni rajtaütések során zsákmányoltak. Emellett több külföldi állampolgárt is elraboltak, köztük egy új-zélandi pilótát, akit tavaly, 19 hónapnyi fogság után engedtek szabadon.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott