
Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni
Bizonyára sok férfi szeretné azt hinni, hogy órákig képes kényeztetni partnerét anélkül, hogy az orgazmusa átvenné felette az irányítást, azonban ez nem így van.
Valójában a férfiak csupán pár percig bírják az ágyban. Ez pontosan - egy friss tanulmány szerint - átlagosan 5 és fél percet jelent - írta meg a Daily Star kedden.
Ezt az időtartamot viszont pár praktikával könnyedén meg lehet növelni.
Sokan a potencianövelők késleltető erejében hisznek, azonban a megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnák.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mielőtt a férfi az orgazmushoz közeledne, rá kell szorítania a hímtagjára, ezáltal késleltei azt.
Ezt a partnerrel való aktus közben többször is megismételheti, míg nem dönt úgy, hogy végre elér a csúcsra.
Egy ennél is egyszerűbb trükk azonban az, ha a szexuális aktus közben kisebb "technikai" szüneteket iktatnak be a férfiak. Ilyenkor nem szükséges a kézzel való megszorítás vagy elszorítás, csupán húzza ki partneréből pár másodpercre a nemiszervét.
Ezt szintén többször megismételhetik, a várva várt gyönyör pedig garantált. Sőt, talán így még intenzívebb is.

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban