
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
Utolsó útjára kísérték pénteken délután azt a 22 éves nőt, akit egy illegális bevándorló gyilkolt meg az amerikai Georgiai Egyetem közelében. Laken Riley február 22-én reggel kocogni indult a kampusz melletti tóhoz, de már soha nem tért vissza – részletezte a Fox News.
Futás közben egy 26 éves venezuelai állampolgár, Jose Antonio Ibarra megtámadta, és egy tompa tárggyal fejbe vágta. A fiatal hallgató belehalt sérüléseibe. Azután kezdték keresni, hogy egyik szobatársa jelentette eltűnését.
Az egész Egyesült Államokat ledöbbentették a történtek. Kiderült, a tettes 2022-ben jutott át engedély nélkül a mexikói határon, ezt követően New York-ban élt, majd Georgia államba költözött. Testvére mosogatói állást vállalt az egyetemnél, ám kirúgták munkahelyéről, ugyanis hamis iratokkal akarta igazolni magát.
Az ápolónak tanuló Laken Rileyt Woodstock-ban búcsúztatták, több százan összegyűltek a szertartásra.

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó