Íjjal akarta kivégezni feleségét, 3 hetes lányát találta el

 A kicsi belehalt a sérüléseibe.

A szörnyű tragédia hétfőn reggel történt az amerikai New York államban, amikor a 26 éves Patrick D. Proefriedt összeveszett feleségével, majd dühében felkapta a számszeríját és rálőtt – írta meg a Crime Online kedden.

A nő mindeközben a kezében tartotta három hetes közös kislányukat, így a férfi elvétette a „célpontot” és a gyermekét találta el. Az éles nyíl így átszúrta a kicsi felsőtestét, majd a hónaljánál kifúródó hegye az anyuka mellkasát is megsebezte.

A férfi ekkor ijedtében azonnal eltávolította a sebző eszközt a gyermekből, majd megpróbálta megakadályozni, hogy a felesége mentőt hívjon. A nő azonban elmenekült a házból és riasztotta a hatóságokat.

Fotó: Broome Megyei Seriff Hivatala

A szakemberek ellátták a nő sebeit, de a kislány életét már nem tudták megmenteni.

A nyomozók végül egy erdőben bukkantak rá a bujkáló családfőre, ahol elfogták, majd a kapitányságra szállították.

Ezt követően gyilkossági kísérlet és gyilkosság miatt vették őrizetbe.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van. A bírósági tárgyalás során súlyosító körülménynek minősülhet az évek alatt számtalanszor a felesége ellen elkövetett családon belüli erőszak.

Korábbi tartalom:

Születésnapi partiján ölte meg feleségét egy férfi, a vendégek végignézték

2023. június 28. 13:49
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép azon a tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervez a Juhás...
Egyre több részlet derül ki arról az emberről, aki saját magát „Látó Jánosként” próbálja prófétai szerepben feltünte...
Tankolás közben elgurult egy autó az M0-son Szigetszentmiklósnál. A kocsi ezután nekicsapódott a benzinkútnak és átt...
Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság – jelentette ki videójában a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy az e...
A németországi karácsonyi vásárok egyre nehezebben finanszírozhatók a szigorú biztonsági előírások miatt, amelyek a ...
Arcfestéssel, cukorka-ágyúval és rengeteg izgalmas programmal készültek a daganatos beteg gyermekeknek vasárnap a do...
A férfi „váltóruhával” készült a gyilkosságra.
Folyamatosan kerülnek elő olyan felvételek, amelyek azt bizonyítják, hogy a Tisza párt titkolja a valódi tervét a vá...
Prófétának tartja magát, lenézi a nőket és rendszeresen rasszista kijelentéseket tesz a Szőlő utcai álhírbotrányt ki...
Óriási változásnak nevezte Szijjártó Péter Andrej Babiš győzelmét, erről a Vasárnapi Újságban beszélt. A külgazdaság...