Így bulizta végig Magyar Péter az elmúlt hónapokat

Egész nyáron sorra járta a szórakozóhelyeket Magyar Péter, aki többször is botrányos viselkedésével tűnt ki a tömegből. A baloldali politikus több botrányt is okozott. Magyar a brüsszeli mentelmi joga mögé bújik, így azért sem kell felelősséget vállalnia, hogy egy férfi mobilját ellopta, majd pedig bedobta a Dunába. Az ügyre reagált a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is. Menczer Tamás azt a kérdést tette fel, hol a nagy bátorság? - írta kedden az Origo.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán tett fel kérdéseket Magyar Péternek. Mint ismeretes, a baloldali politikust június 21-én hajnalban a biztonsági őrök dobták ki egy belvárosi luxus-szórakozóhelyről, mivel a baloldali politikus közbotrányt okozott. Szemtanúk beszámolói és videófelvételek alapján a diszkóban részegen randalírozott, és megütött egy férfit is. Fiatal lányokkal erőszakoskodott, egy édesapa beszámolója szerint 17 éves lányának, alpári kifejezéseket használva, nyílt szexuális ajánlatott tett. A dúsgazdag baloldali politikust egyébként még saját testőrei sem tudták megfékezni. 

Fotó: Ripost

Így lophatta el Magyar a telefont

A botrányos éjszaka egyik kulcsmomentuma volt, hogy Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket. Fontos megemlíteni, hogy Magyar, miután jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, az ott lévő szemtanúk szerint nem volt hajlandó abbahagyni a kötekedést. Közben folyamatosan fenyegetőzött, hogyha „valakinek nem tetszik valami”, akkor ő majd tönkreteszi, kapcsolatai révén bezáratja a szórakozóhelyet, mert hogy ő ezt „bármikor el tudja intézni”.

Miután Magyar elvette a telefont a sértett férfitől, a szórakozóhely utcára kitódult vendégei még perceken át figyelték, amint Magyar Péter bizonytalan, tántorgó léptekkel elindult a pesti rakpart felé a Lánchíd közelében. A telefont pedig ekkor dobhatta a Dunába. A sértett férfi természetesen utánaeredt a baloldali politikusnak, hogy visszakérje a telefonját, de Magyar tagadta, hogy nála lenne. (Feltehetően, ahogy a lap írta, akkor már a Dunában volt.) Később a telefon tulajdonosa feljelentést tett. 

A botrányos éjszaka után a rendőrség pár nappal később megtalálta a folyóba dobott telefont. A hatóságoknak később, úgy tudjuk, sikerült a telefonból kinyerni és lementeni a rajta lévő felvételeket, amelyek így bizonyítékul szolgálhatnak a folyamatban lévő eljárás során. 

A fenti esettel kapcsolatban érdeklődött Menczer Tamás hétfőn.

Peti! Szórakozóhelyen telefont lopsz, és a mentelmi jogod mögé bújsz?

- tette fel a kérdést Menczer Tamás. „Hol a nagy bátorság?” – tette hozzá.


Korábban egyébként a jogi szakértők rablásnak minősítették az esetet, mondván hogy teljes mértékben megvalósult a Büntető Törvénykönyv 365. paragrafusa, amely így hangzik: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot (…) alkalmaz (…), az rablás bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Egyébként hétfőn derült ki, hogy Magyar Péter európai parlamenti képviselői mentelmi joga akadályozza a hatósági eljárást.

Magyar imádja a luxust és a VIP-t

Magyar Péter egész nyáron azzal került a figyelem középpontjába, hogy sorozatos botrányokat okozott, sorra járta a szórakozóhelyeket. A baloldali politikus imádja a luxust, hasonlóan a korábban csúfosan megbukott baloldali politikusokhoz. Magyar bulizott a Sziget Fesztivál VIP-részlegében, de a budapesti alvilág luxuslokáljában is rendezett privát, fizetős bulit. Legutóbb pedig egy bulihajón fotózták le félmeztelenül, alkoholmámorban. 

Az utóbbi buliról érdemes felidézni, hogy miután egy hajón, látványosnak szánt élő videóban Magyar Péter megküzdött a kenyérdagasztással, kiderült, hogy mindez egy kartellcsalásban résztvevő cég milliárdokat érő bulihajóján történt. Ha pedig már egy 3-4 millióért bérelhető, több milliárdot érő hajón dagasztott kenyeret, Magyar úgy gondolta, hogy nem egy pék, hanem egy Michelin-csillagos szakács, Tóth Pál legyen a segítője.


A látványpékség bezárása után Magyar Péter azonnal egy üveg bort rendelt magának, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott. A part közelében úszó luxushajón az egyik poharat a másik után „legurító”, egyre „oldottabb” hangulatba kerülő politikust.

Magyar Péter azonnal borozni kezdett, amikor bezárta a látványpékséget.

Magyar több pohár bort is legurított, miután megküzdött a kenyértésztával.

Fogyott az ital rendesen...

Magyar már az élő Tiktok-videó közben is panaszkodott, hogy nem ihat alkoholt, mert akkor „letiltanák” a felvételt.

                                                   


Egyik cigi követte a másikat, majd Magyar Péter váratlanul vetkőzni kezdett. A társaság kellős közepén levetkőzve mutatta meg magát a Duna-partról bámészkodóknak is. A boros poharat persze ezúttal is a keze ügyében tartotta…

A bortól megizzadt politikus látványosan nekivetkőzött...

Magyar Péter legújabb bulihajója egyébként egy kartellezés miatt nemrég súlyos milliókra megbüntetett cég tulajdona. A cég több másik céggel összejátszva a BKV dunai hajóstenderét próbálta meg korrupt módon, kamu versenytársak beiktatásával megnyerni, ami miatt a GVH sokmilliós bírságot szabott ki. A cég vezető munkatársa Ordas Eszter, aki korábban az egyik megbüntetett kartell-cég tulajdonosa is volt, Magyar Péter fővárosi listáján megkapta a lehető legjobb, második helyet!

A kartellezésben érintett Ordas Eszter a "tuti bejutó" második helyet kapta Magyar Péter listáján.

A sokmilliós, trükkös hajókartellezésen korábban még Karácsony Gergely is felháborodott, egy Facebook-bejegyzésben ezt írta:

Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit.

A kartellezésért elmarasztalt cég több luxushajót is üzemeltet, ezek egyikét kapta meg Magyar Péter

Az egyik hírhedt Magyar Péter-féle buli volt, amikor a Metropol információi szerint a budapesti alvilág kedvenc helyén adott exkluzív partit. Csak azok léphettek be az előzetesen meghirdetett partira, akik regisztráltak, de ők is csak a borsos „támogatói” díj megfizetése után léphettek be a mindenféle földi jóval felszerelt, exkluzív és „speciális” szolgáltatásokat nyújtó klubba. A hely évek óta híres és hírhedt a pesti éjszakában. Különleges hírnevét még akkor szerezte, amikor a jól ismert Vizoviczki László volt a tulajdonosa, akit 2020-ban jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság. Magyar Péter a Metropol értesülése szerint pénzgyűjtő akciónak is szánta a partit, hívei egy előzetesen megvett 10 000 forintos VIP-jegy megvásárlásával juthattak be az exkluzív lehetőségeket nyújtó luxusklubba. Amelynek egyik jellemző szolgáltatása a legénybúcsúk szervezése a „szeparált VIP-szobákba”... A jelszó: csak az asszony meg ne tudja! - ezt várnánk egy háromgyermekes családapától?

           
Ilyen exluzív helyen partizott Magyar Péter...

Magyar Péter a Sziget Fesztiválon sem tagadta meg magát: a fesztivál VIP-részében bulizott a barátaival. Megadta a módját az estének, jégbe hűtött pezsgővel és külön asztalnál hallgatta a Sziget aznapi fellépőit. A költségek több százezer forintra rúgtak, hiszen a nagyjából 78 ezer forintos VIP-jegyből Magyar nemcsak magának, de barátainak is szerzett.

     
All inclusive, korlátlan italfogyasztással...

Ami pedig a Sziget Fesztivál hivatalos oldala szerint külön figyelmet érdemel, hogy ez a VIP-szolgáltatás többek között az alábbiakat tartalmazta:

  • korlátlan étel- és italfogyasztás
  • külön dedikált pult a SUPER VIP területén
  • pincér és asztalszervíz
  • exkluzív környezet
  • külön VIP gyors sáv a beléptetésnél. Buli és nők: Magyar Péter párkeresésre használja a politikát

Mint arról az Origo is beszámolt, Magyar Péter rövid kérdezz-felelek videót tett közzé az Instagram-oldalán, amelyből kiderült: egyszerre három palacsintát dobál a levegőben, havi egyszer jár a XII. kerületi MOM-parkban lévő konditerembe, és hogy elmenne randizni a neki üzenetet író rajongóval. Ismert: a politikus nem sokkal a június 9-i választást követően szakított barátnőjével, azóta pedig többször is burkoltan a saját rajongói közül igyekezett megtalálni következő párját, a jelek szerint sikertelenül.

2024. augusztus 27. 12:27
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
TRAGÉDIA - Tragédia Taksonynál, az esküvőjükről hazafelé szenvedett frontális balesetet egy friss házaspár. Az autót...
A miniszterelnök a világbajnoki győzelemhez gratulált Kopasz Bálintnak, Kiss Péter Pálnak és kenu négyesünknek, Koll...
Sokan úgy érzik 50 felett a fogyás lehetetlen küldetés. A mérleg nyelve nem mozdul, pedig a futópad már izzik a lábu...
family
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family