
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Szörnyű kettős tragédia történt a napokban Argentínában, ugyanis rövid időn belül egy család két tagja is életét vesztette – írta meg a Mendoza Post.
A 13 éves Tiago Ismael kedden éjszaka belefeküdt a fagyasztójukba, amelynek fedelét magára zárta, majd reggelre halálra fagyott.
A fiú édesanyja a lapnak elmondta, hogy hajnali 1 óra körül ment fürdeni, akkor riasztotta őt Tiago nagymamája, Claudia Jaime, aki észrevette, hogy a fiú nincs az ágyában. Ezután keresni kezdték, majd később élettelen testét a fagyasztóban találták meg.
A család tragédiája azonban itt még nem ért véget, Tiago halálhírének hallatán ugyanis szívrohamot kapott a 85 éves dédmamája, aki szintén életét vesztette.
A gyászolók mindezért a közösségi médiát, és az azon terjedőkihívásokat okolják, amelyek már sok fiatal életét vették el vagy tették tönkre.
Ám vannak, akik úgy vélik a tini az országban már hosszú napok óta tomboló meleg miatt folyamodott tettéhez.
Címlapfotó: X közösségi oldal

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire