Huszonötször mászta meg a Mount Everestet egy nepáli serpa

Újra megdöntötte saját rekordját Kami Rita nepáli serpa, aki 25. alkalommal jutott fel pénteken a világ legmagasabb hegycsúcsára.

Az 51 éves hegyi vezető a Mount Everestet (Csomolungma) a jelenlegi szezonban elsőként elérő csoport tagjaként, helyi idő szerint este 6-kor ért fel a 8848 méter magas hegycsúcsra - közölte Mira Acsaria, a nepáli turisztikai minisztérium képviselője.

A 12 tagú serpacsapat, amelynek Rita is a tagja, köteleket feszített ki a jeges ösvényeken, hogy az őket követő több száz külföldi hegymászó is feljuthasson a csúcsra. A koronavírus-járvány ellenére Nepál idén rekordszámú - 408 - külföldinek, köztük Varga Csaba erdélyi magyar hegymászónak, a Kalifa Alpin Csapat tagjának adott engedélyt az Everest megmászására. A turisztikai minisztérium pénteken azt közölte, hogy egy szakértői csoport felkereste a hegymászótáborokat és azt állapította meg, hogy egyes híresztelésekkel ellentétben "nincs koronavírus" a Csomolungmán. Korábban több hegymászó is azt állította a közösségi médiában, hogy megfertőződött a vírussal.

A külföldi expedíciók jelenleg a Mount Everest alacsonyabb pontjain várják, hogy a következő napokban jobbra forduljon az idő. A 43 expedíciót mintegy 400 nepáli serpa segíti a mászásban a május végéig tartó idényben. A nepáli hatóságok 11 ezer dollárt kérnek el egy mászóengedélyért.

Kami Rita a katmandui központú Seven Summit Treks expedíciószervezőnél dolgozik, társaival külföldi mászóknak segít a Himalája hegyein. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a 25. mászás után befejezi a hegyi vezetést; egyelőre nem tudni, hogy tartja-e magát ehhez. Csapatának néhány tagja a 21. mászásnál tart. A nemzetközi hírű hegymászó az Everest árnyékában elterülő Thame faluban nőtt fel, 1992-ben kezdte pályáját, két évvel később, 24 évesen kapaszkodott fel először a hegyre, azóta szinte minden évben meghódítja.

2019-ben meghökkentette a serpaközösséget azzal, hogy két héten belül kétszer is megmászta a Csomolungmát.

Apja volt az első serpák egyike, akiket külföldiek magashegyi kalauzolására alkalmaztak, Kami Rita pedig átvette az örökséget. A Mount Everest mellett feljutott a 8611 méteres K-2-re, a 8201 méteres Cso-Ojura, a 8156 méteres Manaszlura, a 8516 méteres Lhocéra és a 8091 méteres Annapurnára.

Több mint 5000 hegymászó hódította meg a Csomolungmát 1953 óta

A Himalájában élő serpa népcsoport tagjai többnyire jakpásztorok és kereskedők voltak addig, amíg Nepál az 1950-es években meg nem nyitotta határait.  Kitartásuk, a hegyekben szerzett ismereteik, tapasztalataik és az oxigénhiányt génjeik miatt jobban elviselő adottságaik miatt hamarosan keresett vezetőkké és teherhordókká váltak, nevüket így gyakran a hegyi vezetőkkel azonosítják. Több mint 5000 hegymászó hódította meg a Csomolungmát 1953 óta a minisztérium nyilvántartása szerint. A turizmus az egyik fő bevételi forrása a himalájai országnak, amely a világ 14 legmagasabb hegycsúcsa közül nyolcnak ad otthont.

MTI

2021. május 07. 17:32
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lankán, sokan meghaltak
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek - k...
Zelenszkij: pozitív jel, hogy Moszkva a háború befejezését fontolgatja
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának l...
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Tények Plusz adás, 2025. május 10., szombat
ÉN MEGBUKNÉK! - Jöjjön a nagy érettségi-kvíz, ki-mi tud, vagy inkább nem tud a tananyagból? Kikérdeztük a sztárokat ...
family
Tények teljes adás, 2025. május 10., szombat
SZÖRNYETHALT - Rendszeresen száguldozott a kocsijával, szörnyethalt egy fiatal férfi Tinnyénél pénteken, barátja éle...
Megválasztották a Borászok Borászát
Gál Tibornak a díjat Bárdos Sarolta, a tavalyi győztes adta át.
Érettségi? Ülj le, egyes!
Arany János, Örkény István, verselemzés, esszéírás. Önök mire, és kire emlékeznek irodalomból? Vagy a történelem job...
family
Megmutatom az életem!
Csinos, és csak extrém ritkán tűnik fáradtnak, pedig irgalmatlan mennyiségű feladatot képes magára húzni. Mindig mos...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.