
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Gyászba borult a lovasvilág, a hétvégi versenyeken ugyanis két sztársportoló halt meg súlyos baleseteik következtében. Dominik Pastuszka lengyel zsoké még csütörtökön indult egy olaszországi versenyen War Brave nevű lovával, egy váratlan pillanatban azonban az állat megbotlott és zsokéjával együtt a földhöz csapódott. A 35 éves sportolót válságos állapotban, eszméletlenül szállították kórházba, ahol megállapították, hogy súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett. Dominik életéért három napig küzdöttek a kórházban, vasárnap viszont halottnak nyilvánították. A tragikus balesetben az állat is olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok végül inkább az altatás mellett döntöttek.
A Sun beszámolója szerint vasárnap egy másik sztársportolót is elveszített a sportág, Keagen Kirkby egy Kentben rendezett versenyen halt szörnyet a pályán. A zsokét a lova az utolsó futamon ledobta a hátáról, a 25 éves férfi életét viszont az azonnal a segítségére siető orvosok sem tudták megmenteni. A rendezvényre mentőhelikoptert is riasztottak, de már túl késő volt, a fiatal sportolót a helyszínen halottnak nyilvánították.
Címlapfotó: Facebook/Nie Tylko Galop

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe