Honvédelmi miniszter: A biztonság a legnagyobb érték

Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a katonáknak és a magyar embereknek is. 

2022. december 30. 11:05

„2022 megmutatta, hogy Magyarország számára a biztonság a legnagyobb érték” – mondta év végi videóüzenetében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A keleti szomszédban dúló háború, a déli határon folyamatosan jelen lévő migrációs nyomás és az energiaválság egyszerre fenyegeti Európát mind fizikai, mind egzisztenciális értelemben, és ez mindaddig nem változik meg, míg a háborúnak, a szankcióknak és a migrációnak is vannak támogatói és haszonélvezői.

Ezért a kormány igyekszik megőrizni Magyarország biztonságát, békét sürgetnek, nem hagyják, hogy belesodródjunk a háborúba és fejlesztik az ország védelmi képességeit.


Ezt a célt szolgálta a katonák anyagi megbecsülésének javítása, szeptembertől körülbelül a negyedével emelkedett a fizetésük, de béremelést 2024-ben is folytatni akarják.

Modern eszközökkel is igyekeznek felszerelni a honvédséget, a baloldali kormányok által leépített nehéztüzérséget lassan visszaépítik, az egykor kiváló magyar hadiipart pedig újraindították. Magyarország a NATO elkötelezett tagjaként is megtesz mindent a biztonságért.

„Köszönöm katonáink egész éves, kiemelkedő hazafias szolgálatát” – tette hozzá a honvédelmi miniszter, és megköszönte a magyar embereknek is, hogy támogatták a Magyar Honvédséget.

Rengeteg embert temetett maga alá a lavina, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyu...
Míg máshol hóvihar, addig Olaszországban erdőtűz tombol
Erdőtűz tombol Olaszország turisták körében kedvelt Dél-Tirol régiójának hegyeiben.
Felborult egy utasokkal teli busz, sokan a roncs alatt ragadtak - Fotó
Az elsődleges információk szerint elaludhatott a sofőr, ez okozhatta a balesetet.
Felrobbanhatott egy pálinkafőzde Bükkszenterzsébeten, mentőhelikopter landolt a helyszínen
Az elsődleges információk szerint egy idős férfi súlyosan megégett a baleset során.
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Már 23-an haltak meg a brutális tűzben
Már 23-ra nőtt a chilei erdőtűz áldozatainak száma, és sokan vannak kórházban súlyos állapotban. A lángok napok óta ...
Folyóban ölte meg a cápa a 16 éves lányt
Cápa marcangolt szét egy 16 éves lányt Perthben, Ausztrália nyugati részén. A tinédzser barátaival jetskizett a Swan...
14 éves gyerek halt meg a hóviharban
Meghalt egy 14 éves fiú a hatalmas hóviharban Krassó megyében, Románia dél-nyugati részén. A gyerek síelés után a sz...
Kutyáját kereste a nő, végül ő tűnt el
A kutyáját indult megkeresni egy 70 éves asszony, akinek nyoma veszett a Zala Vármegyei Gősfán. Helybeliek, rendőrök...
Cigaretta miatt verték majdnem halálra
Két tizenéves és egy felnőtt vert meg, majd rabolt ki egy férfit Miskolcon még tavaly májusban. Bár korábban együtt ...
Fejbe lőtték a koronggal, ömlött a vér a DEAC hokisának a fejéből - videó
Húsz perc alatt kiütötte ellenfelét, majd egy csodagólt is lőtt a Bayern München
Ezrek tüntettek Dániában egy munkaszüneti nap tervezett eltörlése miatt
Melleit mutogatja Vajna Tímea - fotó
Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson