
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Kamala Harris-kampány vezetőtanácsadója a héten egy Obamához közel álló podcastban beismerte, hogy belső méréseik szerint az alelnök soha nem vezetett Trump előtt – írta Hont András közösségi oldalán csütörtökön.
Az újságíró hozzátette, hogy kijelentését több kampánymunkatárs is megerősítette. A Fox Newsnak viszont nyilatkozott az egyik fő adománygyűjtő, hogy előlük ezeket az információkat eltitkolták, sőt azt mondták nekik, hogy 3-4 csatatérállamban is nyerni fognak.
A baj csak az, hogy a "független" média által bemutatott kutatások egy jelentős része is ezt prognosztizálta. Ehhez még hozzávehetjük a romániai elnökválasztást vagy azt, hogy ma megjelent a fő ellenzéki és a fő kormánypárti intézet kutatása is - laza 16 százalékpontos eltéréssel a két nagy párt támogatottságát illetően.
Nos, akkor a teljesség igénye nélkül kihalt szakmák és ami fölváltotta őket:
tutajos - vasút,
jegesember - fridzsider,
kintornás - spotify,
lámpagyújtó - számítógépes vezérlőközpont,
bakter - mint az előző,
telefonközpontos - szintúgy,
szénégető - villanyáram, illetve palackos gáz,
írógépműszerész - hardverszervíz,
pákász, teknővájó, drótostót - semmi,
közvélemény-kutató - propagandista
– sorolta zárásként a publicista.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár