
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A minap holtan találtak rá egy mezőn arra a tenkei asszonyra, aki még július végén tűnt el a Bihar megyei jancsófalvi gondozóotthonból Romániában – írja a Maszol.
A 72 éves Berki Marianát több mint egy hete kereste a rendőrség, eltűnését július 27-én jelentették, miután az asszony reggel ismeretlen helyre távozott a szállásról és nem tért oda vissza.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A napokban végül egy mezőn találtak rá.
Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy az idős nő idegenkezűség áldozata lett, de a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség eljárást indított az ügyben.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el