
Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni
Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint a férfi öngyilkosságot követett, holttestét szombat délben találták meg egy erdőben. Autója pénteken lett meg az első gyilkosság helyszíne közelében, a kocsiját elhagyó feltételezett elkövetőt egész éjjel keresték a rendőrök.
A környékbeliek által "fanatikus vadászként" ismert tettes, akit ujjlenyomata alapján azonosítottak, másfél óra leforgása alatt végzett két áldozatával, Kirchberg ob der Donau község 64 éves polgármesterével és a hasonló korú egykori vadászatvezetővel. A gyilkos autóval elmenekült, majd nyoma veszett.

A rendőrség közlése szerint a brutális gyilkossághoz vadászati jogokkal kapcsolatos viszály vezethetett.
A tettes utáni, több száz rendőr részvételével zajló hajtóvadászat és a szökésben lévő gyilkostól való félelem napokon át rányomta bélyegét a Dunától északra fekvő, a cseh határhoz közeli történelmi régió életére, sokan nem mertek utcára menni, számos rendezvényt lemondtak, 50 embert átmenetileg rendőrségi védelem alá helyeztek vagy biztonságos helyre költöztettek.
MTI

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el