
Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó
"Arra kérjük az embereket, hogy mondjanak egyértelmű nemet a háborúra és mondjanak egyértelmű igent a békepártiakra, és támogassák a Fidesz-KDNP listáját" - közölte a politikus a kormánypártok országjárásának újabb állomásán.
Hollik István arról beszélt, Magyarország minden lakosa számára ma az a legfontosabb kérdés, hogy a hazánkat meg tudjuk-e őrizni a béke szigetének, vagy belesodródunk a háborúba.

Közölte: az elmúlt napok történései is azt mutatják, hogy hihetetlen nagy a háborúpárti nyomás. A NATO katonai bizottságának elnöke azt mondta, hogy Európának fel kell készülnie egy nagy háborúra, és Emmanuel Macron francia elnök is úgy fogalmazott egy videóban, hogy ha Ukrajna nem tudja tartani a frontot, akkor Európának be kell szállnia az orosz-ukrán háborúba.
Mindez egyet jelentene a háború eszkalációjával és a világháborúval - jelentette ki Hollik István.
A képviselő úgy fogalmazott: "a brüsszeli elit Ursula von der Leyennel és a magyar dollárbaloldallal együtt a háború pártján áll".

Hozzátette, hogy a háború tönkretenné Magyarországot, ezért egyértelműen meg kell üzenni, hogy ebből nem kér Magyarország.
"Brüsszel átvert bennünket, mert azt mondta, hogy a szankciók kivetése és a fegyverküldés meg fogja oldani a konfliktust, de ez nem történt meg, ráadásul Európa gazdasága beleroppant" - hangoztatta Hollik István.
MTI/Fotók: MTI/Lakatos Péter

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget

Trump megdöbbentő figyelmeztetése: „Európa húsz éven belül eltűnhet abban a formában, ahogyan ma ismerjük”

Orbán Viktor: A 2026-os választás dönti el a sorsunkat

Menczer Tamás: Nemet mondunk a háborúra, a háborúpárti, korrupt, brüsszeli bürokratákra, a tiszás megszorítócsomagra

Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek