
Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
A kormánypárti politikus arra hivatkozott: az elmúlt időszakban ugyan voltak hírek a "Soros-hálózat" átalakulásáról, de valójában továbbra is aktívak akarnak maradni Kelet-Európában.
Ugyanakkor mivel jó kapcsolatokat ápolnak a brüsszeli bürokratákkal, sikerült elérniük, hogy ezeket a beavatkozási kísérleteket, most már "Brüsszellel finanszíroztatják meg".
Hollik István azt mondta, hogy négymilliárd forintos keretösszegről van szó és első körben 500 millió forintot juttattak baloldali szervezetekhez.
Az pedig "külön érdekes", hogy a közvetlen brüsszeli forrást elnyerők mindegyikét korábban a Soros-hálózat finanszírozta.
Nagyon úgy néz ki a dolog, mintha pont ezeknek a szervezeteknek írták volna ki ezeket a brüsszeli pályázatokat - jegyezte meg.
A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: "senki nem gondolhatja komolyan", hogy ez nincsen szoros összefüggésben azzal, hogy a jövő évben önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek.

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Valójában az a helyzet, hogy Brüsszel már most így, előre finanszírozza a magyar baloldal kampányát
- jelentette ki.
Szerinte ez abból is látható, hogy sok olyan szervezet nyert most támogatást, amely baloldali médiumokat, apróbb portálokat működtet vidéken, például a debreceni önkormányzatot támadó portál is kapott ilyen típusú támogatásokat.
Hollik István felháborítónak nevezte, hogy míg Brüsszel - visszaélve a hatalmával - nem fizeti ki például a tanárok béremeléséhez szükséges forrásokat, nem adja oda a magyar családoknak és a magyar vállalkozásoknak járó uniós forrásokat, addig a baloldalt kifizeti.
"Merjük remélni", hogy a Magyarországnak járó uniós pénz "még megvan és nem költötték másra" - jegyezte meg a politikus.
Hangsúlyozta: ez nem könyöradomány, hiszen amikor beléptünk az Európai Unióba, a nagy, erős, tőkével jobban ellátott nyugati vállalatok előtt megnyitottuk a magyar piacot és ezért cserébe az EU azt vállalta, hogy Magyarország fejlődését segíti a fejlesztési forrásokkal. Ezt a megállapodást rúgta fel Brüsszel, ezeket a pénzeket visszatartja, viszont a baloldalt finanszírozza - mondta a kormánypárti politikus a rádióműsorban.
Forrás: MTI

Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor: Brüsszelben ideje lenne a józan észre hallgatni

Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett: Brüsszelben már készülhetnek a válságstábok (VIDEÓ)

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

Elszólta magát a közvélemény-kutató: szándékosan támogathatják a Tisza Pártot a felmérésekkel?

Orbán Balázs: Brüsszel adóemeléseket és megszorításokat követel Magyarországtól

Sorosék elképesztő képmutatással nevettetik ki magukat

Kéri László megint leleplezte Magyar Péter titkos terveit

Dömötör Csaba: a Patrióta frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen ellen

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

„Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni” – nekiesett a vérig sértett DK Hann Endre kutatócégének

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora