
Orbán Viktor: Alakul a csapat
Erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt csütörtökön videónyilatkozatában, amelyben azt mondta:
sajtóhírek szerint Karácsony Gergely tízmilliós jutalmakat "osztogatott" a BKV-nál és a BKK-nál, amit először el akart hallgatni, majd mellébeszélt az ügyben.
Hollik István közölte, arra várnak választ a főpolgármestertől, hogy miért oszt ki tízmilliós jutalmakat, miközben "éjjel-nappal panaszkodik" a főváros anyagi helyzetéről és csődöt vizionál.
Karácsony Gergelynek arra is válaszolnia kell, hogy azért kellett-e megemelni a BKK-jegyek árát a harmadával, hogy azt majd jutalomként "kiosztogassa a haverjainak" - tette hozzá.
"Szóval azért fizet mindenki többet a közösségi közlekedésért, hogy Karácsony emberei ezt hazavigyék bónusz formájában" - fogalmazott Hollik István, aki szerint jobb lenne, ha Karácsony Gergely a felelősség hárítása helyett végre egyszer vállalná a döntésének a következményeit, és megválaszolná ezt a két kérdést.

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik