
Újabb pofon Magyar Péternek: kiderült, mennyien várják Orbán Viktor győzelmét
Hollik István az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: Gyurcsány Ferenc évértékelőjében világossá tette, hogy teljesen maga alá gyűrte a komplett "dollárbaloldalt".
"Magyarországon egy baloldal van, azt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti" - jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc azt is egyértelművé tette - tette hozzá Hollik István -, hogy semmin nem fognak változtatni. Folytatni fogják háború- és szankciópárti politikájukat, pontosan úgy, ahogy azt a külföldi finanszírozóik elvárják tőlük - mondta.

Fotó: Hollik István hivatalos Facebook-oldala
A magyar emberek azonban elmondták a véleményüket: 97 százalékuk nem kér az elhibázott szankciókból.
Azaz Gyurcsány Ferenc és a "dollárbaloldal" - úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén - most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját. Továbbra is támogatják a szankciókat és a fegyverek küldését a háborúba - közölte Hollik István.
"Tehát az évértékelőből röviden két dolgot tudtunk meg. Egy: továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök. Kettő: a dollárbaloldal továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál" - összegzett Hollik István.
Forrás: MTI

Újabb pofon Magyar Péternek: kiderült, mennyien várják Orbán Viktor győzelmét

Már több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációt

Magyarországra hivatkozva nyilvánítja terroristaszervezetté az USA az Antifát

Orbán Viktor rajza is eladó a DPK webshopjában

Orbán Viktor: Donald Trump szava számít, a rezsicsökkentés él

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot

Orbán Viktor: Erős hét, és még csak péntek reggel van

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen