
Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
Hollik István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte: 2010 óta, mióta Magyarországnak nemzeti kormánya van, azt hallják az európai baloldaltól, hogy az országban gond van a jogállamisággal.
"Azok oktatgatnak minket", akik az évtized legnagyobb korrupciós botrányába keveredtek bele - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki egyúttal jelezte: a fejlemények után még annyira sem tudják elfogadni az európai baloldal leckéztetését, mint eddig.
Arra a kérdésre, hogy az európai baloldali képviselők kinek az érdekét képviselik, Hollik István elmondta, Brüsszel nem képes Európa érdekeit meghatározni és a szerint cselekedni. Az EU valamennyi válságot félrekezelte - közölte, példaként említve a migrációs krízist, a koronavírus-járványt és az ukrajnai háború miatti "elhibázott szankciókat".
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint vannak olyan európai baloldali képviselők, akiket a magyar "dollárbaloldalhoz" hasonlóan megvettek, és ők nem az európai emberek érdekét képviselik.
Úgy folytatta: ezek az európai képviselők a saját politikájukat - közte a bevándorlás támogatását és újabb szankciók bevezetését akarják megvalósítani. Nem érdekli őket, hogy ezek a döntések milyen hatással vannak az emberek életére - szögezte le.

Fotó: MTI/ Soós Lajos
Hollik István az európai politikáról szólva beszélt arról is, hogy az "internacionalista hálózat" nem tűnt el, csak átalakult, és az unió intézményrendszere köré olyan hálót font, amely ellehetetleníti, hogy az európai képviselők a valódi problémákkal foglalkozzanak.
Hozzátette: a brüsszeli korrupciós botrány következtében napvilágra került mindaz, amiről korábban csak néhányan beszéltek. "Most lehullt a lepel", és mindenki számára láthatóvá vált, hogy ami Brüsszelben történik, az az európai érdekkel legtöbb esetben ellentétes - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Arról, hogy elfogadták Magyarország újjáépítési tervét, ellenben néhány balliberális és zöld képviselő vereségnek tartja az eredményt, Hollik István kijelentette: Magyarország számára biztosan győzelem, mert ezek a források nem könyöradományok, hanem járnak az országnak.
Értékelése szerint 2022 az európai balliberális erőknek rossz év, erre példaként említette, hogy a magyar "dollárbaloldal csúnyán elvesztette a választást".
Hollik István azt mondta, hogy a nemzeti konzultációt mintegy 1,5 millióan töltötték ki, és ez jelentős felhatalmazást ad a miniszterelnöknek.
Forrás: MTI

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz

Orbán Viktor: A háború kopogtat az ajtónkon

A miskolci gyűlésből is látszik: a jobboldal egyértelműen győzelemre készül

Orbán Viktor Miskolcon bebizonyította, a magyar jobboldal még mindig képes újat mutatni

Végelszámolás: négy ellenzéki párt már biztosan nem indul áprilisban a választáson

Orbán Balázs: Magyarországnak minden erejével ki kell maradnia a háborúból

Magyar Péter „nagy igazolása” tökéletes a Brüsszel által elvárt megszorítások teljesítésére – nem lepte meg az államtitkárt a Tisza-vezér döntése (VIDEÓ)

Bajnait isteníti és imádja a luxust – bemutatjuk Magyar Péter új emberét

Kocsis Máté: Magyar Péter nem jött ide, vidéken szárad a Tisza!

Nem mindegy: Orbán Viktor a borsodiak béremeléséről, Magyar Péter a liberális gazdaságpolitikáról beszélt

Orbán Viktor Miskolcon: Azt szeretném, hogy a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek újra erősek

Magyar Péter és a tiszások többsége leválna az orosz energiáról, aminek most mellbevágó következménye lenne