Hollik István: A baloldal soha semmilyen rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavazott meg

A baloldal soha semmilyen rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavazott meg - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek szombaton eljuttatott videóüzenetében.

Hollik István rámutatott, hogy a baloldal már a rezsicsökkentés bevezetése óta, azaz csaknem 10 éve követeli a rezsicsökkentés eltörlését. "Tehát, ha a dollárbaloldalon múlt volna, akkor nemhogy rezsicsökkentés nem lenne, de már földgáz és valószínűleg kőolaj sem lenne az országban" - fogalmazott.

A politikus azt mondta, ezzel szemben a Fidesz-KDNP mindent megtesz, hogy megkönnyítse a magyar emberek életét ebben a "nehéz, energiaválsággal sújtott időben", ezért a magyarokat az átlagfogyasztás szintjéig továbbra is védi a rezsicsökkentés, amivel egy magyar család átlagosan havi 181 ezer forintot spórol az átlagfogyasztás mértékéig.

Közölte, Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági gáz és áram ára, a vállalkozások védelmére pedig a kormány több programot is indított.

Fotó: MTI

Hollik István úgy vélte, mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoznak Európában, ennek ellenére "a guruló dollárokért cserébe" a baloldal lelkesen támogatja az áremelkedést okozó szankciókat.

"Ha rajtuk múlott volna, már rég bevezették volna az energiaszankciókat, amivel tönkretették volna a magyar gazdaságot és a magyar családokat, de a baloldalt ez nem érdekli, továbbra is lelkesen áskálódnak Magyarország ellen, amíg dollárokkal tömik ki a zsebüket" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Forrás: MTI

2022. december 17. 16:08
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Egyéni sprint, leghangosabb ugatás, jelmezverseny és csoportos futam – ezekben a számokban mérték össze tudásukat a ...
Több százan zumbáztak együtt a harmadik, gyulai Zumba Fesztiválon. A három napos eseményre már nem csak az ország sz...
Megszólalt Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról!
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...