Hollik: az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék!

Itt az ideje, hogy az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék, ne másét - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatában, az amerikai külügyminiszternek az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos kijelentésére reagálva.

Hollik István bejátszotta az amerikai külügyminiszter nyilatkozatát, aki arról beszél: a védelmi támogatások 90 százalékát az Egyesült Államokban költötték el, "ez win-win helyzet, amit folytatni kell".

A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: érzéketlenség az amerikai külügyminiszter részéről win-win helyzetről beszélni a szomszédunkban zajló háború kapcsán, ahol naponta száz ember hal meg.

Az amerikai politikus elmondása alapján az is világos, hogy Amerika számára a háború folytatása egyszerűen pénzügyi érdek - tette hozzá.


Eközben "az európai vezetés lapít", az emberek megkérdezése nélkül az amerikai érveket visszhangozza, és a béke helyett továbbra is a háborút erőlteti - emelte ki Hollik István.

Hangsúlyozta: ezért kell változás Brüsszelben, "itt az ideje, hogy az európai vezetők végre az európai érdekeket képviseljék, és ne másét".

MTI/ A címlapfotó illusztráció (Hollik István Hivatalos Facebook oldala)

2023. december 12. 18:03
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...