
Még jó, hogy a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője szerint nincs háború
Az idei választási kampányban és az követően is tanúi lehettünk az elmúlt harminc év legnagyobb külföldi befolyásolási botrányának, de Hollik István szerint fél év elteltével sem tiszta még a kép, mivel egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el a baloldalról, és gyakran le is buknak.
Korábban azt állították, magyar mikroadományokból gyűlt össze a hárommilliárd forint, de a volt miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter később elárulta, hogy külföldiek is adományozhattak, Korányi Dávid, az Action for Democracy magyarországi vezetője pedig azt is bevallotta, hogy intézmények is küldhettek pénzt a választási kampányra.
Korányi állítása szerint e-mailben és közösségi médián keresztül is lehetett adományozni, ennek azonban semmi nyoma, de az is kérdéses, honnan lett volna egy frissen megalakult szervezetnek e-mail adatbázisa.
A honlapjuk számlálója sem hazudik, amely megállt 11 adományozónál, ez pedig azt jelenti, hogy egy fő mintegy 270 millió forintot küldött a kampányra.
„Ez minden, csak nem mikroadomány” – tett hozzá Hollik István.
Hangsúlyozva, hogy a baloldalon tehát még mindig titkolják, hogy kik voltak az adományozók, és azt is, mit kértek a hárommilliárd forintért cserébe.
Úgy fogalmazott: "habár a dollárbaloldal próbálja tagadni, de valószínűleg a Soros-birodalomból is érkezhetett pénz" a kampányra. Az is erre utal - mondta Hollik István -, hogy Soros György fia a Twitter-oldalán megosztotta az Action for Democracy magyarországi választással kapcsolatos bejegyzését, azzal a megjegyzéssel, hogy "segíts a magyaroknak választani".
A Fidesz kommunikációs igazgatója reméli, 2023-ban tisztázza magát a dollárbaloldal az elmúlt három évtized legnagyobb külföldi befolyásolási botrányában.

Még jó, hogy a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője szerint nincs háború

Miközben több fronton háború dúl, Magyar Péterék szerint ez továbbra is csak fideszes propaganda

Szijjártó Péter: Követeljük az ukránoktól, hogy azonnal indítsák újra az olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken

Orbán Balázs: Az iráni konfliktus közvetett veszélyt jelent Magyarországra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb háború rázza meg a világot

Itt a nagy lebukás: hazudott a Medián, és nem is tagadják

Orbán Viktor: Megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét + videó

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó


