Hivatalos: Több azonosítatlan objektumot lelőttek Amerikában

Néhány nap alatt már három azonosítatlan repülő objektumot lőttek le Észak-Amerikában.

Jack Bergman, Michigan állam kongresszusi képviselője a védelmi minisztériumra hivatkozva közösségi oldalán közölte helyi idő szerint vasárnap délután, hogy az amerikai hadsereg lelőtt egy azonosítatlan repülő objektumot a Huron-tó felett, és köszönetet mondott az amerikai légierő pilótáinak.

A Huron-tó térségében végrehajtott intézkedést részletek említése nélkül kormányzati illetékesek is megerősítették.

Vasárnap a déli órákban a szövetségi légiirányítás (Federal Aviation Administration) átmenetileg leállította a polgári légiközlekedést a Michigan-tó felett, amelyet nem sokkal később feloldott. A szervezet az intézkedést azzal magyarázta, hogy a hadsereg egy "lehetséges érintkezést" vizsgált, amiről azt állapította meg, hogy "nem jelent kockázatot". Szombaton hasonló intézkedésre került sor Montana állam felett is, amelyet később radar-rendellenességként magyaráztak.

A Huron-tó feletti vasárnapi beavatkozás 8 napon belül a negyedik volt, amikor Észak-Amerika fölött légi eszközt semmisített meg a légierő.

Szombaton Kanada kérésére lőtt ki az amerikai légierő egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt az ország északnyugati része, Yukon tartomány felett.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Amerikai illetékesek szombaton azt közölték, hogy az Észak-amerikai Légtér-védelmi Parancsnokság (North American Aerospace Command - NORAD), - amely kanadai és amerikai légtérvédelmi feladatokat is ellát - észlelte a tárgyat pénteken az esti órákban, amely egy nappal később lépett be Kanada légterébe. A NORAD szóvivője Olivier Gallant őrnagy arról beszélt, hogy a hadsereg meghatározta, miről van szó, de részleteket nem hoznak nyilvánosságra.

Az amerikai légierő F-22-es gépe egy nappal korábban, pénteken szintén a térségben hasonló műveletet hajtott végre, amikor Alaszka északi partjai közelében, az amerikai légtérben is lelőtt egy "azonosítatlan" légi eszközt arra hivatkozva, hogy az veszélyezteti a polgári légiforgalmat.

Egy hete, február 4-én szombaton az Egyesült Államok egy kínai megfigyelő léggömbként azonosított nagy méretű eszközt semmisített meg az ország keleti partvidékének közelében, miután az mintegy 8 napon keresztül sodródott az amerikai légtérben. Az eset diplomáciai és politikai konfliktushoz vezetett az Egyesült Államok és Kína között, több éles nyilatkozatváltással.

Az elmúlt három napban észlelt légieszközökkel kapcsolatban az amerikai hatóságok nem közöltek részleteket. Chuck Schumer szenátor vasárnap reggel az ABC televíziónak léggömböt említett. Ezzel egy időben név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékesek a szombati tárgyat egy kisebb léggömbként említették, a péntekit "hengeresebb", léghajószerű járműként, és hozzátették, hogy mindkettő szállítmányt vitt.

Az eszközök származását és további részleteket a vizsgálatra hivatkozva egyelőre nem közöltek az amerikai hatóságok. A közösségi oldalakon azonban elindultak a találgatások, mivel a Pentagon nem zárja ki annak az eshetőségét, hogy a lelőtt, azonosítatlan objektumok földönkívüliek lehetnek.

Forrás: MTI

2023. február 13. 13:45
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Ez elképesztő!
Percenként több százszor csapják a lábukat a földhöz, miközben hajmeresztő akrobatamutatványokkal ejtik ámulatba a n...
Azahriah is felfigyelt rá!
Depresszióba esett és kerekesszékbe kényszerült, mindezt végignézte a publikum. A Sztárban Sztár leszek! felfedezett...
Az maga volt a pokol!
Levegőt se tudtam venni, mozdulni sem bírtam - Reviczky Gábort hiába várták kedden egy filmbemutatóra, a Nemzet Műv...
Oroszország vs. NATO: A német vezérkari főnök szerint hamarosan sor kerülhet a háborúra
Konkrét számokat említett az altábornagy.
Nincs idő várni
Bogi és Krisztián minden nap úgy kelnek fel, hogy attól félnek, tovább romlott a gyermekük állapota. A kisfiuk izmai...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.