
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Hátborzongató bejelentést tett a segélyhívón egy férfi szeptember 22-én az amerikai Nyugat-Virginia államban – számolt be pénteken az Insider.
Azt állította, megtámadta őt egy medve, és már többen is gyülekeznek körülötte. Vérző fejsérülésre panaszkodott, és elmondta, hogy az erdőben rekedt.
A 46 éves brecksville-i férfi végig kiabált a telefonba, rémült hangon kért segítséget, és azt mondta, retteg, hogy meghal. A diszpécsernek elmondta, már napok óta úton van gyalog, és telefonja is haldoklik. Egy ponton viszont említést tett arról is, hogy korábban alkoholt fogyasztott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A hatóságok nem habozhattak, több mentő-, tűzoltó- és rendőregység sietett a férfi segítségére, már helikoptert is küldeni akartak a helyszínre. Körülbelül kétórás keresés után, hajnalban találták meg, azonban úgy tűnt, gondja egy szál se.
A férfi visszautasította az orvosi ellátást is, mondván, csak ki akart jutni az erdőből, ezért riasztott mindenkit. Bevallotta, nagyon ittas állapotban van, és sajnálja, hogy vesztegette a hatóságok idejét.
Christian R. Leonhardt-nak hamis bejelentés miatt kell felelnie a bíróság előtt, a helyi törvények értelmében 500 dollárig, vagyis mintegy 184 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel, de akár hat hónap börtönnel is sújthatják.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe