
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.
Kaliňák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint "egyelőre még nem sikerült győzni."
Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.
Kaliňák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy "rendet teremtsenek."
Forrás: MTI

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban