
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
Tragikomédiába illő eset történt pénteken délben a romániai Vaskohszikláson. A partiumi kisváros központjában egy férfi elütött egy gyalogost, majd beültette saját autójába, hogy hazavigye – számolt be az Erdélyi Hírportál.
Miután a sérült nőnek feldagadt a lába, és nem tudott kiszállni a kocsiból az otthona előtt, a sofőr pánikba esett. Körülbelül 500 métert tettek meg a baleset helyszínétől, amikor a férfi megijedt, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint hitte, és rosszul lett.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az autóshoz mentőhelikopter érkezett, majd próbálták újraéleszteni, de az életét már nem sikerült megmenteni. Az elgázolt járókelőt a helyi kórházba szállították, ahol ellátták a sérüléseit. Az elképesztő események éppen a helyi általános iskolai előtt játszódtak.
A szerencsétlenség körülményeit vizsgálják.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá