
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
A huszonkilenc éves Selena Gomez új spanyol nyelvű kislemezét jelölték Grammy-díjra a legjobb latin pop album kategóriában. Azt mondta az Entertainment Tonight interjújában, hogy nagyon keményen dolgozott ezen a projekten, de óriási meglepetésként érte a Grammy-jelölés. Hozzátette, hogy nagyon izgatott, és amikor meghallotta a hírt, örömében úgy kezdett el sírni, mint egy kisbaba.
Selena egyébként az albumon lévő hét dalból hatnak saját maga írta a szövegét. A megjelenéskor azt mondta a lemezről, hogy spanyol gyökerei előtt tiszteleg az idegennyelvű számokkal, régóta akart már ilyen dalokat írni. Több mint tíz éve tervezett egy spanyol projektet, mert nagyon büszke a származására, és édesapja egy spanyol nyelven éneklő popzenészről nevezte el.
Hozzátette, hogy ennél tökéletesebb időben nem készülhetett volna el ez az album, hiszen a világ jelenlegi megosztottsága mellett véleménye szerint a latin pop zene egy olyan műfaj, amely összehozza az embereket. A jelölést közösségi média posztjában a rajongóinak, és a lemezen dolgozóknak köszönte meg.
A Grammy mellett hétfőn legjobb színésznő kategóriában a Critics Choice díjra is jelölték az énekesnőt – írja a Daily Mail.
Címlapfotó: instagram.com/selenagomez

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit