
Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal
Apát és nevelt fiát is holtan találták pénteken Floridában, a texasi nemzeti park különböző részein, miután a 14 éves tinédzser rosszul lett a családi túrázás közben – írta meg hatósági jelentések alapján a New York Post. A park illetékesei szerint a fiú délután 6 óra körül veszíthette el eszméletét, miközben 21 éves bátyjával és mostohaapjával kirándultak a nemzeti parkban a nyári kánikulában.
Az apa rögtön visszaindult az autóhoz, hogy segítséget hívjon, a nagyobbik testvér pedig ezalatt megpróbálta lehozni öccsét a nyomvonalig. A hatóság fél 8 körül talált rá a fiatalokra, ekkor azonban már nem tudtak a bajba jutott fiún segíteni.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Körülbelül 30 perccel később a hatóság megtalálta az apa autóját is, amely egy töltésnél szenvedett súlyos balesetet. A 31 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
A park illetékesei a két áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, az eset kivizsgálása még folyamatban van.

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony

Iskola előtt fogtak el egy pedofilt, játékok és óvszerek voltak nála

Beismerés: Ukrajnának „nemzeti érdeke, hogy Magyarországon kormányváltás történjen

Háborús nyerészkedés: Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shell vezérigazgatója is óriási haszonra tett szert