
Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki elmondta: egy ország védekezőképességében a légvédelmi rendszer hatékonyságának maximalizálása kiemelt fontosságú.
A norvég Kongsberg védelmi ipari vállalat NASAMS rakétarendszere - az ország légtérellenőrzését végző izraeli Vaskupola rakétaelhárító rendszert is támogató rakétákkal - fejlett és ütőképes légvédelmi képességet ad a modern magyar haderőnek, amely a rakétarendszer rendszerbe állítása után hatékonyan látja majd el Magyarország légvédelmi feladatait.
A tárca közleménye szerint a honvédelmi miniszter kiemelte: a NASAMS a legelterjedtebb a kis-közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek kategóriájában, a rendszer által használt, amerikai AMRAAM rakéta pedig a legelterjedtebb ilyen eszköz, mely egyúttal a NATO vadászrepülőgépeinek alapfegyverzete is.
A rendszer egyik előnye, hogy radarjait és rakétaindítóit egymástól távol telepítik, emiatt a célba vett repülőgépek sokkalnehezebben védekezhetnek ellene, illetve az ellenséges erőknek sokkal nehezebb semlegesítenie, mint a hagyományos légvédelmi rakétarendszereket.
A miniszter tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség 6+1 tűzalegységet szerez be, azok a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredhez kerülnek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról is, hogy találkozott azokkal a magyar katonákkal, akik a rakétaezredtől a NASAMS-rendszer szállítás előtti tesztjén vettek részt.
A felszerelés hivatalos magyarországi átadása augusztusra várható - olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
Címlapfotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf hivatalos Facebook-oldala

Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni

Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet