
A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak
Az új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció egyik fontos kérdése lesz a béremelési program is. Az elmúlt években jelentős béremelések történtek. A közszférában nagyot nőtt többek között az ápolók, az orvosok, a tanárok, az óvónők, a rendőrök, a tűzoltók és a katonák bére. A versenyszférában is folyamatos a bérnövekedés – mondta videójában Hidvéghi Balázs.
„A baloldal kormányzásához képest a minimálbér és a garantált bérminimum három és félszeresére nőtt, és az átlagbér is több mint megháromszorozódott. De természetesen itt nem szeretnénk megállni. Az a cél, hogy a gazdaság erősödése mellett a családok jövedelme tovább nőjön, és egyre jobban megérje dolgozni” – emelte ki.
Kiemelte, a kormány azt gondolja, hogy új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves béremelési programról. Ez lehetővé teszi a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint ezek hatásaként az átlagbér gyors emelését.
„El akarunk jutni oda, hogy elérjük a négyszázezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért. A nemzeti konzultációban hamarosan erről is elmondhatják a véleményüket” – hangsúlyozta az államtitkár.

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét

Növekedett a Fidesz előnye

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés