Hidvéghi: Magyar Péter főnökei szerint időszerű Ukrajna EU-csatlakozása

Az Országgyűlés mai ülésén téma volt Ukrajna EU-csatlakozásának a kérdése. A napirend előtti felszólalások során Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy az unió vezetése Ukrajnát egy gyorsítósávon juttatná az EU-ba. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára jelezte, hogy Magyar Péter főnökei szerint időszerű az ukrán csatlakozás kérdése - írta meg a Magyar Nemzet.

"Az Európai Unió brüsszeli vezetése előtt is megvolt a lehetőség, hogy Donald Trump amerikai elnök mellé álljanak és együtt elérjék a békét" – fogalmazott Halász János az Országgyűlésben. A Fidesz frakcióvezető-helyettese a napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy az ukrajnai háború megszámlálhatatlan emberáldozattal járt, és a hatásait az európai emberek is érzik a mindennapokban.

Az inflációt, az élelmiszer- és az energiaárak emelését az egész kontinens megszenvedte, a brüsszeli elit mégsem változtatott a hozzáállásán. Ehelyett a csapból is az folyik, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke már 2030 előtt az unióba várja Ukrajnát – tette hozzá.

Mint jelezte, gőzerővel próbálják Ukrajnát az EU-ba felvenni, dacára annak, hogy az ország egyetlen csatlakozási feltételt sem teljesített. A politikus jelezte, hogy ez Brüsszelt nem zavarja, ugyanis egy gyorsítósávban akarják Ukrajnát felvenni az unióba.

Magyarország pozícióját viszont a magyar emberek fogják meghatározni a véleménynyilvánító szavazáson – szögezte le Halász János.

Hidvéghi: Ruszin Szendi Romulusz katonákat küldene Ukrajnába

"Az ellenzék folyamatosan a brüsszeli elvárásokat hangoztatta, és támadta a békepárti magyar politikát" – válaszolta a kormány részéről Hidvéghi Balázs. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára jelezte, hogy az EU legújabb törekvése, hogy Ukrajna gyorsított eljárásban az unió tagja legyen.

Mindent megtesznek, hogy ezt elérjék, például manipulálják a közvéleményt
– fogalmazott az államtitkár, utalva a Republikon Intézet felmérésére, amely azt mutatta ki, hogy a magyarok többsége támogatná az ukrán EU-tagságot. Megjegyezte, hogy a Republikon Intézet részben brüsszeli pénzekből működik, tehát Brüsszel megrendelte a kutatás eredményét.

Kiemelte, hogy Brüsszel a politikai feladatot is kiadta az itthoni bábjaiknak, akik évek óta szolgalelkűen a háborúpárti álláspontot képviselik, ugyanis Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára támogatják a gyorsított felvételt.

De itt van Magyar Péter is, aki azt mondta, hogy az ukrán csatlakozás nem időszerű. Azonban Magyar Péter főnökei szerint igenis időszerű – rögzítette Hidvéghi Balázs.

Hozzátette: Ruszin-Szendi Romulusz, Magyar Péter honvédelmi felelőse elmondta, hogy erről ugyan nem szabad beszélni, de valójában neki megvannak azok a telefonszámok az ukrán vezérkar legmagasabb szintjeiről, amelyeket majd adott esetben fel tud hívni.

Ruszin Szendi Romulusz azt is elmondta, hogy ha Ukrajna EU-tag lesz, akkor »a mieink bemennének Ukrajnába«. A mieink, vagyis a mi katonáink – közölte az államtitkár.

Jelezte, hogy a cél világos, Brüsszel behozná az ukránokat az unióba, beengedné az árukat, és mi fizetnénk az ukrán állam, az újjáépítés, valamint az ukrán hadsereg költségeit.

Az államtitkár leszögezte, hogy amíg a Fidesz–KDNP van kormányon, addig nem fognak megszavazni semmiféle olyan gyorsított csatlakozást, amely ellentétes a magyar érdekekkel, és semmiképpen nem fogunk meghozni egy ilyen döntést a magyar emberek véleményének a megismerése nélkül.

Ezért indul el a véleménynyilvánító szavazás, ahol minden magyar állampolgár világosan választ adhat arra, hogy támogatja-e Ukrajna EU-tagságát vagy nem. Minden magyar véleményt mondhat a kormány számára, pedig a magyarok véleménye lesz a kötelező – tette hozzá.

2025. április 07. 16:54
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family