
Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!
– Gyurcsány Ferenc is megtartotta az idei nagygyűlését valami kisteremben. Egyelőre nehéz eldönteni, hogy ez vagy a Tisza Párt MLM-haknija volt a kínosabb – fogalmazott Hidvéghi Balázs annak kapcsán, hogy a DK elnöke ma tartotta évértékelőjét. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy látja, hogy Gyurcsány továbbra sem érti a világ történéseit, sem Magyarország érdekeit ebben a világban.
Az maga az abszurd kategória, hogy éppen az az ember beszél a jó kormányzásról, akinek a katasztrófa-kormányzása teljes gazdasági, politikai és morális csődbe juttatta hazánkat, és hozzájárult a Fidesz kétharmados győzelméhez
– tette hozzá.
A kormánypárti politikus szerint egyvalamit el kell ismerni: Gyurcsány delirálásai azért szolgáltattak legalább némi humort is.
Szerinte az ő programjuk a Dobrev-féle árnyékkormány (???) által alkotott program. Arról mondjuk megfeledkezhetett, hogy ez az igazán színvonalas árnyékkormány érdeklődés hiányában önmagát oszlatta fel
– hívta fel a figyelmet Hidvéghi.
Mint jelezte, Gyurcsányék nem is voltak hatalmon, de már meg is buktak.
Ez ám a teljesítmény
– vélekedett.
Az államtitkár szerint minden ilyen ellenzéki rendezvény újra és újra bizonyítja: ezekre az emberekre nemhogy egy országot, de egy sarki kisboltot sem szabad rábízni.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Illyés Tibor

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)