Hidvéghi Balázs: a migrációról is szó lesz a konzultációban

A hamarosan induló nemzeti konzultációban a migráció témája is a kérdések között szerepel - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.

Hidvéghi Balázs a videóban azt mondta: a migráció azért fontos kérdés most ismét, mert az Európai Bíróság döntése szerint napi egymillió euró büntetést kell fizetnie Magyarországnak azért, mert nem nyitja meg határait a bevándorlók előtt.

Brüsszelnek hazánk megbüntetése helyett el kellene végre fogadnia, hogy Magyarország nem akar részt venni a központi migrációs politikában, azaz a bevándorlók kötelező befogadásában és elosztásában

- hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette, hogy Magyarország majdnem tíz éve képvisel határozott és változatlan álláspontot ebben az ügyben, miközben Brüsszelnek ez idő alatt nem sikerült megfelelően kezelnie a bevándorlási problémákat.

Hidvéghi Balázs szerint a következmények - elsősorban Nyugat-Európában - katasztrofálisak: terrorcselekmények, bandaháborúk, késes támadások, nők elleni erőszak és antiszemitizmus.


Ma már ott tartunk, hogy veszélybe került az egyik legfontosabb uniós vívmány is: a schengeni rendszer, vagyis az, hogy az emberek és az áruk a belső határokon át szabadon mozoghatnak - emelte ki, hozzátéve, hogy számos európai ország, például Németország, Dánia, Ausztria, Szlovénia, Olaszország döntött már a közelmúltban arról, hogy visszaállítja a határellenőrzést a migrációs nyomás miatt.

Európának az lenne az érdeke, hogy végre megfékezze a migrációt. Ezt szeretnék az európai emberek is, ezt mutatják a közelmúlt nyugat-európai választásai, így például a holland, a francia, a német vagy az osztrák választási eredmények

- fogalmazott az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a migráció egy olyan téma, amely Magyarország biztonságát érinti; a hamarosan induló nemzeti konzultációban mindenki elmondhatja majd a véleményét erről a kérdésről is.

Forrás: MTI

2024. október 24. 11:48
Többen meghaltak, rettenetes katasztrófáról érkezett hír
Rengeteg embert érint.
Többen meghaltak és megsebesültek egy terrortámadásban Ankarában
Ötre emelkedett a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél szerdán elkövetett ankarai terrortámadás halálos...
Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben
Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - ...
Orbán Viktor: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra
Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nin...
Bűncselekmény történt a Séfek Séfe forgatásán, a stúdióban megfagyott a levegő
A versenyzők megsemmisültek.
Tények reggel teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
MEGFULLADTAK - Felfoghatatlan tragédia, ezt mondják a csónakkabinban holtan talált horgászok barátai, megtörten nyil...
Tények délben teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
BRUTÁLIS - Hátulról csapódott egy kamionba, meghalt egy sofőr Ácsnál. Jánoshalmánál árokba borult egy sofőr, csoda, ...
Berontottak egy magyar általános iskolába, azonnal riasztották a hatóságokat
Egy biztonsági kamera is felvette a történteket.
Kisebb eső és záporok nyugaton
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, dél
Többórás napsütés és felhős idő várható
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, reggel

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.