
Young G Béci az Orbán-Trump találkozóról: „A világ figyelme ránk szegeződik”
Noha az Action for Democracy elismerte egy minapi belső levelezésben, hogy a magyarországi ellenzéki pártokat támogatták a jórészt Soros Györgytől származó milliárdokból, a baloldal eddig még nem reagált a leplezésre, a Mandiner vonatkozó kérdéseire sem válaszoltak. Pedig egyebek mellett arra voltak kíváncsiak: továbbra is tagadják-e, hogy a kampányukat finanszírozták a guruló dollárokból.
Szembesítették az ellenzéki pártokat azzal, hogy kiderült: korábbi állításaikkal szemben mégis a 2022-es választási kampányukra fordították azt a mintegy 3 milliárd forintot, amely az Action for Democracyn (A4D) keresztül, nagyrészt Soros Györgytől érkezett Magyarországra.
Csak az LMP válaszolt
Kérdéseikre válasz csupán az LMP-től érkezett, ám a reakcióban mindössze az állt, hogy „az LMP – Magyarország Zöld Pártja minden esetben jogszerűen járt el”.
A DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik, valamint a Párbeszéd egyáltalán nem válaszolt egyebek mellett arra a kérdésre: továbbra is tagadják-e hogy a kampányukat finanszírozták az A4D-n keresztül érkező pénzekből, illetve hogy mikor tervezik befizetni az ügyben az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságot.
A mindent leleplező e-mail
A baloldal vélhetően nehezen is tudná magyarázni korábbi állítását, amely szerint nem kaptak az A4D-féle pénzekből. Ugyanis az Action for Democracy egy nemrégiben kelt belső levelezésben kerek-perec beismerte, hogy az ellenzéket támogatták az adományokból.
Ráadásul az e-mailben foglaltak nem minősülnek kifejezetten bizalmas információnak, hiszen a rendszer működését egy 5 dolláros adománnyal tesztelő Filep Dávid – A kopasz oszt néven elhíresült influenszer – is felkerült az A4D hírlevelére. Ennek fényében nehéz elképzelni, hogy a kedvezményezett baloldali pártok ne tudtak volna arról, hogy zsákszámra költötték a guruló dollárokat a korteskedésükre, valamint azt, hogy honnan is származtak ezek a pénzek. Azt ugyanis
korábban már az A4D több vezetője is elismerte, hogy a tőzsdespekuláns Soros György volt a fő donor.
Az már csak hab a tortán, hogy a hírlevél alapján a Korányi Dávid vezette szervezet azt is pontosan, személyre lebontva tudta, kik adományoztak nekik. Így megdőlt az A4D-nek a mikroadományozók sok ezres, anonim tömegéről szóló magyarázata is. Utóbbi hihetősége egyébként már akkor megkérdőjeleződött, amikor a guruló dollárok botrányának kipattanásakor az A4D honlapján található adományszámláló 11-et mutatott.

Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala
Messzire értek az A4D-lobbi csápjai
A tengerentúlról érkező pénzek azonban csak az egyik szegmensét képezhettek annak a rendkívül szerteágazó politikai lobbi- és kampánygépezetnek, amelyet az A4D működtetett különböző szuverén országok belpolitikai folyamatainak az alakítására.
Az X-en található MagaBabe nevű profilon az elmúlt hetekben megosztott videókon a szervezet prominensei maguk számoltak be arról, hogy az amerikai kormányzati körökkel és az uniós csúcsszervekkel miként tervezték és hajtották végre a befolyásgyakorlási akcióikat a világ különböző államaiban, köztük hazánkban és Lengyelországban.
A legutóbb nyilvánosságra hozott felvételen Korányi Dávid egyebek mellett arról beszélt, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárossal karöltve Brüsszelben is a magyar érdekek rovására előszobáztak. A hazánk elleni aknamunka része volt Orbán Viktor személyének a lejáratása a tengerentúlon, s ebből a célból például egy fehér házi tudósítóval írattak az USA legnépszerűbb híroldalára, a Yahoo News-ra a magyar kormányfőt besározni hivatott cikket.
A rejtélyes svájci alapítványtól is érkezett egymilliárd forint
Emlékezetes az is: a 2022-es választás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította, hogy
az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra, s a pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló baloldal választási kampányát segítették.
A beavatkozási kísérletet komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordozott az ország szuverenitására nézve, ezért a hasonló esetek megelőzésére az Országgyűlés fideszes többsége múlt év végén megszavazta a szuverenitásvédelmi törvényt, s ehhez kapcsolódóan módosították az alaptörvényt is. Február 1-től pedig működésbe lépett az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal is.

Young G Béci az Orbán-Trump találkozóról: „A világ figyelme ránk szegeződik”

Miért volt fontos az Orbán-Trump találkozó? Hajdú Péter tiszta vizet öntött a pohárba

Színt vallott Magyar Péter: háborúpárti fordulat jönne, és mindenben Brüsszelt követné

Itt van Zelenszkij rémálma: menekülnek a katonák, káosz a fronton! – videó

Szijjártó Péter eddig nem látott felvételt osztott meg + videó

Orbán Viktor: Kimaradt jelenetek + videó

Orbán Balázs keményen helyre tette Zelenszkijt – ezt nem teszi zsebre!

Orbán Viktor: Semmilyen anyagi zsarolás sem működik, kár a gőzért

A Fehér Ház különleges videót tett közzé Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról

Szentkirályi Alexandra két fiatalt kérdezett az Otthon Startról

Orbán Viktor és Donald Trump másik polcra tette Magyarországot: tíz éve láttuk ilyennek a forintot, és ez csak a jéghegy csúcsa

Magyar Péternek felforrt az agyvize a washingtoni megállapodások miatt, Kocsis Máté tette helyre