
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
A mentőalakulat szombaton talált rá a férfira, aki egyedül indult útnak. A 31 éves mérnök vasárnap a Corriere della Sera olasz napilapnak elmondta, hogy az esés közben elvesztette hátizsákját, amelyben mobiltelefonja és felszerelése volt. Bár a zuhanás miatt csak kisebb sérüléseket szenvedett, nem tudott kimászni a sziklahasadékból.
Szerencsére egy zivatar alatt sikerült egy kevés vízhez jutnia, amiből inni tudott.
A kutatás egy hétig folyt, többször el is szálltak a sziklahasadék felett, de a fák miatt nem vették észre.
A keresőcsapat a Twitteren közölt egy képet a tűzoltóság helikopterén ülő férfiről, aki feltartott hüvelykujjal jelzi, hogy jól van.
MTI

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit