Havonta 300 macskát vágtak le egy étteremben, levest főztek belőlük

A napokban szörnyű ügynek tettek pontot a végére a hatóságok.

A minap bezárták azt a vietnámi éttermet Thaiföldön, mely tulajdonosa havonta 300 macskát végzett ki, hogy levest főzzön belőlük vagy eladja a húsukat - írta meg a Metro szombaton.

A 37 éves Pham Quoc Doanh öt évig vezette a Gia Bảo éttermet, ez idő alatt pedig rendszerint egyenként egy vödör vízbe fojtotta a macskákat.

A férfi tudta, hogy az általa lemészárolt állatok némelyike ​​éppen valaki szeretett házi kedvence volt, ez lelkileg meg is viselte.

Éppen ezért legtöbbször kóbor állatokat gyűjtött be, akikről szívszorító fotók is készültek.


Mentségére csupán annyit tudott felhozni, hogy nagyon kellett neki a pénz, ezzel azonban nem húzza ki magát tettei alól.

A macskaevés viszonylag gyakori Vietnámban, ahol a húsukat leginkább afrodiziákumként árulják, ám a férfi most jó útra tért.

Talált egy szervezetet, mely anyagi támogatást nyújtott számára, amennyiben az álatala összegyűjtött macskákat örökbeadja.

Doanh így az éttermét nemrégiben bezárta, az állatokat pedig először szakértő orvosok kezeire, majd szerető gazdákra bízta.

2023. december 23. 16:53
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Menet közben mobilozott egy villamosvezető Budapesten, a férfi szinte egész idő alatt a telefonját nyomkodta és alig...
A rendőrök pillanatok alatt elfogták a debreceni késes rablót.
Eszméletlen állapotban vittek kórházba két férfit mustgázmérgezés miatt Tolnán. Szüret után mentek le a pincébe, hog...
Guggolva szülte meg kisbabáját, miközben a gyermek fejjel a fagyos talajra esett. Felkavaró részletek derültek ki ar...
Tilosban kanyarodott balra egy sofőr, az érkező villamos pedig letarolta az autóját csütörtök reggel Kispesten. Az e...