
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Brutálisan meggyilkoltak egy 34 éves édesanyát vasárnap reggel a németországi Kaiserslautern településen, a nő holttestére nem sokkal a tragédia után hatéves kisfia bukkant rá – közölte hétfőn a Bild. A kis Marvin éppen az eset előtt tanulta meg az óvodában, hogy mit kell tennie vészhelyzet esetén, így már tudta, hogy azonnal tárcsáznia kell a rendőrséget. Az egyenruhások nem sokkal később már a helyszínen voltak, Vivi J. életét viszont már nem tudták megmenteni.
A rendőrség azonnal a gyerek apját, az 52 éves Jack M.-et gyanúsította, az amerikai férfinek ugyanis a gyilkosság után szürke színű Teslájával együtt nyoma veszett. A férfi ellen a rendőrök bűnügyi nyomozást indítottak, a feltételezett gyilkost pedig nem sokkal később mindössze 13 kilométerre a nő házától fogták el, a rendőrök közlése szerint ráadásul ellenállás nélkül zajlott a letartóztatása.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A fiatal nő szomszédja, Ilona H. a portál kérdésére elmondta, Vivi gyakran panaszkodott neki, hogy a férje bántalmazza őt, ezért távoltartási végzést is kért rá.
Azt viszont egyikünk sem gondolta volna, hogy megöli őt
– vallotta Ilona a Bildnek. Egy másik szomszéd elmondta, Marvin jelenleg árván maradt, a legközelebb élő családtagja ugyanis a nagybátyja, aki bár Münchenben él, a tanulás miatt nem fogja tudni őt befogadni, a többi rokona pedig Vietnámban van.
Reggel hallottunk egy éles sikolyt, nem sokkal később pedig láttuk Marvint, ahogy az utcán állt és keservesen sírt. Nem tudtuk, hogy mi történt, csak arra gondoltunk, hogy a szülei valószínűleg újabb vitába keveredtek
– mesélte megtörve egy másik szomszéd, hozzátéve, a kisfiú most pszichológiai ellátásban részesül.

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár