
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Szinte már mindennaposak a medvével való találkozások Romániában, az utóbbi azonban rendhagyóra sikeredett.
A közösségi médiát is bejárta az a videó, amelyet Sinaia városában rögzítettek. A felvétel elején három személy látható, akik épp hazatérnek egy szűk utcán keresztül. A házba lépésüket követően felbukkannak a medvék: egy anya és bocsa. A bundás ragadozók, nem zavartatva magukat, békésen kicammognak a kamera képéből - számolt be róla a Főtér.
Egy kis idő elteltével feltűnik egy házból kilépő nő, aki elindul otthonról, pont a medvék irányába. Valószínűleg észlelte az állatokat, ugyanis a következő pillatatban rémülten rohant be a kapun fedezékbe, a medvék pedig utána, majd az anyamedve még fel is ágaskodott a kerítésre.
A néhány másodperces előny valószínűleg megmentette a nő életét.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban