
Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban
Hátborzongató dologra bukkant egy ház felújítását végző vállalkozó a napokban az amerikai Seattle-ben. Vadim Kharkavyy éppen kiszedte a helyéről a harmadik emeleti fürdőszobában lévő kádat, mikor mögötte, a csapoknál egy régi kézigránátot talált – írta pénteken a New York Post.
A munkás bevallotta, az első gondolata az volt, hogy azonnal el kell tűnnie onnan, ugyanis bármelyik pillanatban felrobbanhat. A férfi valóban kirohant a helyiségből, ám egy nagy lélegzetvétel után tisztes távolságból ugyan, de telefonjával felvette a robbanószerkezetet.
A rendőrség kiérkező tűzszerészei végül megállapították, hogy a gránát nem volt éles, bár ezt a dolgozó nem tudhatta előre. Három órával tovább tartottak így a munkálatok, a férfi azonban nem bánja egy kicsit sem, hogy biztosra ment, hiszen felesége és gyerekei minden nap hazavárják.
Vadim Kharkavyy elmondása alapján már megszokta, hogy szemeteket, elveszett tárgyakat talál falak mögött, vagy a padló alatt, ilyet viszont még soha nem élt át. A nyomozók szerint a gránátot egy veterán vihette haza valamelyik háborúból.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását