
Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott
Térfigyelő kamera rögzítette, ahogyan múlt hétfőn egy több száz fős madárraj repült a mexikói Chihuahua államban, majd egyszer csak a mélybe zuhantak. A madarak közül sok elpusztult, de túlnyomó részüknek sikerült folytatni útját.
Az eset hatására rengetegen találgatni kezdtek. Volt, aki szerint az 5G technológia és annak interferenciája a hibás az állatok pusztulásáért, de volt olyan is, aki szinte a közelgő apokalipszis előjelének vette a történteket.
Ricardo Abel Soto Cruz, a helyi egyetem egyik kutatója azonban elárulta, valószínűleg a madarak mérgező füstöt lélegezhettek be, ez pedig teljesen megzavarta őket, míg egy másik tudós szerint a nem mindennapi jelenetet egy ragadozómadár okozta – írta meg az Unilad.
A címlapfotó illusztráció: facebook.com/HortobagyiNemzetiParkIgazgatosag

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány