
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Hat ember halt meg kedd reggel Nepálban, a Mount Everest közelében, miután egy helikopteres kirándulás közben lezuhantak – írja a Metro. A gép a nepáli főváros, Katmandu irányába tartott, amikor helyi idő szerint 10 óra 12 perc körül, 8 perccel a felszállás után eltűnt a radarról. A mentők mostanra kiemelték az öt mexikói turista holttestét a roncsok közül, valamint a meghalt pilótát, Chet Bahadur Gurung-ot is azonosították. A Manang Air légitársaság által üzemeltetett helikopter az ország lemagasabb hegycsúcsaihoz szállít turistákat, köztük az Everesthez is.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A lap információi szerint a tervezett utat egyszer már módosították a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, a Manang Air szóvivője viszont azt nyilatkozta, a helikopter jó időben indult útnak. A helyi hatóság tájékoztatása szerint a baleset oka egyelőre nem ismert.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire