
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
A "Spare" (Tartalék) című 407 oldalas mű - amely magyarul március 17-én jelenik meg a Corvina kiadásában, "Tartalék" címmel - kedden került a könyvesboltokba Nagy-Britanniában, Amerikában, Kanadában és több más országban.
A brit, az amerikai és a kanadai kiadásból a megjelenés napján 1,4 millió példány fogyott.
A könyv a kiszerkesztett részek nélkül is tartalmaz meglehetősen kényes részleteket a királyi család életéből.
Ezek közé tartozik az a rész, amelyben Harry - III. Károly király és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája - felfedi, hogy bátyja, Vilmos trónörökös egy vita hevében tettlegességre ragadtatta magát vele szemben.
A vita Harry amerikai felesége, Meghan hercegnő körül robbant ki, akit a könyvrészlet szerint Vilmos nehéz természetűnek, gorombának, nyers modorúnak nevezett, Harry viszont azzal vádolta bátyját, hogy "a sajtóban Meghanról elterjedt narratívát szajkózza".
A szóváltás odáig fajult, hogy a trónörökös elvesztette önuralmát, és káromkodások közepette, a gallérjánál fogva a padlóra teremtette öccsét, miközben nyakláncát is elszakította.
Hatalmas feltűnést keltett az a rész is, amelyben Harry - aki tíz évet töltött a brit fegyveres erők kötelékében, és kétszer szolgált az afganisztáni tűzvonalban - feltárja, hogy afganisztáni harci bevetésekben 25 embert ölt meg.
A herceg a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak adott, szombaton megjelent interjúban elmondta: a könyv első tervezete 800 oldalas volt, de ebben voltak olyan események, különösen közte és Vilmos, illetve kisebb részben közte és apja, III. Károly király között, amelyeket nem akart a világ tudomására hozni.
Harry hozzáteszi: nem hiszi, hogy édesapja és bátyja valaha is megbocsájtott volna neki, ha ezeket a részleteket is belevette volna a könyvbe.
A herceg a szombati lapinterjúban elmondja azt is, hogy aggódik Vilmos trónörökös és felesége, Katalin hercegnő három gyermekéért, mert tudja, hogy a gyerekek közül legalább egynek ugyanaz a "tartalékszerep" jut majd, mint neki.
Édesapja után Vilmos majdan az Egyesült Királyság következő uralkodója lesz, őt pedig elsőszülött gyermeke, a kilencéves György herceg követi a brit trónon.
Az új memoár címe is arra a keserűségre utal, amelyet Harry érez amiatt, hogy ő csak a "tartalék" a brit királyi családban. Az elterjedt mondás szerint ugyanis a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare).
Harry jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.
Vilmos "nagyon világosan a tudomásomra hozta, hogy az ő gyerekei nem tartoznak az én felelősségi körömbe" - mondta a szombaton megjelent Telegraph-interjúban Harry.
Hozzátette: reformtörekvéseivel nem a monarchia összedöntése a célja, hanem az, hogy a királyi család tagjait megmentse saját maguktól.
Harry és Meghan 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek. Kapcsolatuk a családtagokkal - különösen Vilmossal és feleségével, Katalin hercegnővel - azóta is feszült.
Forrás: MTI/ A címlapfotó illusztráció

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek