Három űrhajóssal útjára indult a kínai Sencsou-16 űrmisszó

Sikeresen elindult kedden Kína újabb űrmissziója, a Sencsou-16. Háromfős legénysége a Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomáson tartózkodó űrhajósokat váltja le.

Az MTI közleménye szerint útjára indult a kínai Sencsou - 16 űrmisszió. A három tajkonauta (kínai űrhajós) az északnyugat-kínai Csiucsüan űrállomásról indult. A csoportban van Kuj Haj-csao, az első civil a kínai űrhajózás történetében. Két társa - Csing Haj-peng és Csu Jang-csu - a hadsereg tagja. A tajkonauták várhatóan öt hónapot maradnak az űrállomáson.

A Tienkungon lévő Fej Dzsun-long, Teng Csing-ming és Csang Lü a korábbi tervek szerint szombaton tér vissza a Földre, bár a dátumot Peking még nem erősítette meg. Kína már több évtized óta eurómilliárdokat fektet be űrprogramjába. Az űrállomás megépítésére és saját űrexpedícióinak elindítására részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be Kínát a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba.

Űrprogramjának kezdete óta Peking több mint ezer tudományos kutatást végzett el az űrben, köztük olyan vizsgálatokat is, mint a növények alkalmazkodása az űrbéli körülményekhez, vagy hogy miként viselkednek a folyadékok a mikrogravitációban. Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra is.

2023. május 30. 08:21
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Botrányok, megcsalások és viharos szakítások, a Kísértés idei évada jócskán bővelkedett nem várt fordulatokban. Öt s...
family
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...